h 11/07/22
Dáma Lovag Erdő...
„Mire a kakas hármat kukorékol,
háromszor tagadsz meg engemet!”
Mire feljön az Esthajnal csillag,
Sötét had bosszúja eltemet.
Édes hazám, háromszor tagadnak
meg tégedet!
Késő lesz már a megbánás!
A ki nem mondott szó
Sem leírva NEM lesz tagadó!
Elindul a reménykedők sötét hada!
Nem lesz előttük szent hit s haza!
|
h 11/07/22
Bíróné Marton V...
"Gondűző pipáját a tűzbe meríti,"
Szippant, s illatát egekig isteníti.
A mámora máris jó kedvre deríti
A nagyapát, ki szavait kerekíti.
Vadászkalandjait vidáman meséli,
A kemencepatkán melegedő nézi.
A szarvasagancsot, titkát ma megérti,
Hisz aranyérme, kupa, fénye kíséri.
|
h 11/07/22
Bíróné Marton V...
Balatonban nemrég,
szikrázó napfényben,
hűsöltek tömegével,
most a csendesség
vendég a stégen.
Napot árnyékolja
felhő fenn az égen,
a víztükörbe néz le,
hoz szép álmokat
az alvó szélnek.
2022. október 25.
Kínai versforma
|
szedi apró lábait, ahogy csak bírja
ha esti pihenőhöz a párja hívja
átgázol a vízen, nem néz jobbra-balra
vigyázz teknős, nehogy kitévedj az útra
2022. május 18.
|
igaz történet, szomorú példa
már régóta nagyon forró téma
fekete vagy fehér, kényes kérdés
egyiknek öröm, másiknak küzdés
nem számít, hol vagy, égben vagy földön
valaki számára minden börtön
repülőn ülve mit lehet tenni
fekete mellől kell menekülni
|
v 11/06/22
Dáma Lovag Erdő...
Áldd meg ezt a drága hazánk, nemzetünk
Áldd meg a Te magyar néped
Nézz le ránk, nyisd meg az eget
Mert elszabadult a sátán pokla
A Te szerető nemzeted taszítja pokolra
Mert minden nap nehéz súlyt zúdít ránk
Hallgasd meg könyörgésünk, mi Atyánk
|
Simon Ottó fonyódi költő-tanár emlékére
Csordából kiverten
|
Lám, porondmesterként nagy a felelősség
nem csak az oroszlánt, népet is idomít,
a közönség között nagy az egyezőség,
Szót fogadnak, tapsolj vagy nevess, finomít!
Kalap alatt szövetkeznek!
Következő előadásra törekszik,
már dörzsöli a markát, dől a bevétel
|
Egyre küzd a feltámadó
hatalmas haragos széllel
irgalmazz ó mindenható
légy még kegyelmes a néppel.
|
szo 11/05/22
Bíróné Marton V...
" Az ébrenlét s álom között"
Mond az eszünk csütörtököt.
Hölgy az ágyán csak ücsörög,
Bambul, míg az óra csörög.
Odakinn már hajnal hasad,
Bíborszínű a pirkadat.
Fényében ragyog az ablak,
És a csodás női alak.
Fényben ülni üde érzés,
Kürtszó hozna megbékélést.
Azért bánatos e szépség,
Várja a jel érkezését.
|
Ha egyszer elmegyek,
itt hagyom majd nektek
a nap sugarát,
a tenger moraját,
suttogását a szélnek,
kékjét az égnek.
Ami csak az enyém volt,
azt is itt hagyom,
minden gondolatom,
szívem szeretetét,
minden reménységét,
két karom ölelését.
Bár nem volt az enyém
értékes gyűjtemény,
se a szépséges világ,
|
p 11/04/22
Dáma Lovag Erdő...
/1956.nov.4./
Én láttam elbukásod
Ó, szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jajszavát
Láttam a menekülők áradatát
S láttam a szenvedő anyát, apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát
|
Anyácskád könnye öntözi tüskés ágam...
|
sze 11/02/22
Dáma Lovag Erdő...
Békegalamb, békegalamb!
Mondd, hova akarsz repülni?
Szárnyad törték a gazok,
Nem adnak neked se vizet, se magot!
Szárnytörött békegalamb!
Maradj velünk, ne repülj messze!
Jobb itt velünk, a mi hazánkban,
Mint másutt szárnyad törötten!
|
HALOTTAK NAPJA 2019
Feladtad a leckét egykor jó anyám,
holtadban is csüngök minden egy szaván
szeretetednek, nem hagyom a porban
kedves képed emléktől jóllakottan,
|
A békésen haldokló levelek
a cipőmre tapadva
szorosan ölelnek.
Most nem törődöm velük.
Már csak pár lépés…
Lassan közeledem.
Látod, itt állok megint.
Elképzelem, ahogy csillogó szemed
vidáman rám tekint,
ahogy egykor régen,
mikor még nem számoltuk
eltűnő perceink.
|
k 11/01/22
Dáma Lovag Erdő...
Az est fekete fátyolt terít
Az ég boltazatján
Fogyó Hold egyre halovány
A csend átkarol a néma estben
Millió gyertya fénye lebben
Emlékezés útját járva
Elveszett szeretteinkre rátalálva
Isten velünk van e csendben
Vigaszt nyújt a végtelenben
|
Ködös hajnalon
te is elhagytál engem
imádott nyaram.
Nagy ködös lepel
takarja el a fáradt
hajnal homlokát.
|
A
tüskés
burokból
megszületett
gesztenye herceg.
|
szo 10/29/22
Mezei István
Szonett a megbocsátásról és a meg nem bocsátásról
Aranyködben úszó őszi alkonyon
vétkeim könnyeznek vésett kövekben
miket elkövettem amelyeket nem
ha nem bocsátod is meg megbocsátom
neked hattyú vitorlája a tavon
sosem tagadom meg kiket szerettem
nehéz napokon az érdem színtelen
sötét koromfolt az égő fájdalom
|