Csendes augusztusi késő délután ülök a lugasban,
s halkan zokogok,
szívemet ellepte egy végtelen szomorúság,
ez bizony a valóság,
könnyeim záporként hullanak,
a lábaimnál egy tócsában megállnak.
Miért e végtelen temetői csend,
hisz a szívem vadul zakatol, élek, még remélek,
de baljós jelek figyelmeztetnek,
nincs minden rendben.
Szédülök, kissé homályosan látok,
lehet, hogy fel-, vagy lement a vérnyomásom.
Telik, múlik az idő, ketyeg az óra,
lassan visszatérek az élet színpadára,
újra jól látok, csodára már nem várok.
Végzem tovább a dolgomat,
sütök, főzök, mosok, mosogatok, takarítok.
Mire valaki a családból hazajön,
én már egész jól vagyok.
Idegesíteni őket nem akarom,
így az esetről nekik nem is szólok.
Túléltem a mai napot!

2023. augusztus 14.