Bibliát hallgat a gyülekezet.
Alkony izzik a templom ablakán.
Hitetlen vagyok, vergődő magány.
"Maradj velem, mert beesteledett!"
- Ha így idegen, vedd emberinek,
súgja egy hang, s a látó szemem
elmereng a régi jeleneten.
Emmanuel és felejtem magam,
a sugár-hídon némán besuhan
egy örök Árny: lehetne Buddha is,
de itt másképpen hívják, és tövis
koronázza: én teremtem csupán?
Mégis, mint testvérre néz reám,
ahogy gyermekére, látja, tudja, hogy
szívem szakad, oly egyedül vagyok,
s kell a hit, a közösség, a szeretet.
S kezét nyújtja. Mert beesteledett.
.