Őszi tájon veled megyek,
Barnul a dió, s levél pereg.
Fácán rikolt, csibéit hívja,
Nem jön válasz, nagy riadalma.

Fogoly szalad, párját félti,
Megnőttek már az ő csibéi.
Kukorica sárga tenger,
Megérett a cső, törni kell.

Megváltozott az őszi határ,
Komor égen vándormadár.
Szőlő érett, szüretre vár,
A napsugár felhők fölött jár.

Elköszönt a gólya, s fecskemadár,
Rigó szomorú, ágról ágra száll.
Hanság csendes, néma, hallgat,
Susog a nád, szél hatalmas.

Elmúlt a nyár, ősz követte,
Elvettük termését az ősznek.
Riadt, megrémült őzek
Erdő sűrűjébe menekülnek.

Szarvasbőgés veri fel a csendet,
Menekül az űzött vad,
Ki az erősebb, most megmutatja,
Agancs törik, ropog, de magát nem hagyja.

Esőfelhőt hajt a nyugati szél,
Hull a fáról sárga levél.
Nemsokára kopár a táj,
Halványan bóbiskol a napsugár.

2019. szeptember 9.