Messze szálló ökörnyál
mutatja, ha a pók útra kél,
elviszi új hazába,
új tájra az őszi szél.

Hajnali harmatgyöngyök,
szivárványt fest rá a nap,
és ez olyan csodaszép,
csak az nem látja, aki vak.

Agancsok csattogása
megtöri a csendet,
szarvasbikák harca és hangja
az egész erdőben zengett.

A sejtelmes homályban
talán manók is járnak,
mert a fák tetejéből
makkal megdobálnak.

A forró, zajos nyár után
jólesik ez a rend,
amit a természet
pihenő előtt teremt.

Bár cserepesre fújta
ajkamat a langyos szél,
mégsem bánom, hiszen lassan
ő is pihenőjére tér.