Poros falon lóg egy üres képkeret,
jobb sorsot képzelt el szegény keret.
Pókháló szövevénye veszi körül,
aminek ő nem nagyon örül.
Üres már a régi ház,
hol ő is jobb sorsot kapott tán.
Ő volt akkor régen a fő helyen,
benne az ifjú pár ragyogott a fényben.
Mindenki megnézte, ki megfordult a háznál,
dicsérték a pár csodás mosolyát.
Aztán vége lett a jólétnek,
csodás képet messzire vitték el.
Maradt a szegény képkeret,
nem kellett ő már senkinek.
A por szállt, átkarolta a keretet,
vigasztalta, ne pityeregjen.
Aztán jött egy dolgos pókmama,
beszőtte szegény keretet keresztbe, hosszába.
Már nem is lát ki a pók hálója mögül,
a lelke is meggyöngül.
A ház üresen áll, és álmodik egy szebb jövőről,
hogy újra benépesülnek a szobák belülről.
Álmodik a ház is szebb napokról, tiszta szobáról,
képekkel teli falakról, gyermekkacajról!
Álmodik a kép keret,
hogy újra csillogó, fényes lesz,
benne csodás szépséges fotó,
mely a szemnek oly kedves, megindító.
Álom, álom, édes álom,
ez a világ nem a régi,
ezt látom!

2023. október 20.