Magyarországon

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.
Mert bennszülöttként, de mégis számkivetve
Nagyapám földjét a bank bagóért megvette.

Akit 2007. augusztusában kaptam a fonyódi piacon

A 23-as zsoltár parafrázisa
Mezei István

Avagy a cigánytábor menetele a tanácsházra, igazságért

Prológus

A tiszta vízfolyás, hogyan lett zavarossá,
mint fordulhat ellenünk a legszebb szándék,
ha nem szólnak hozzánk, már az is ajándék,
most már fátylat rá.

 Volt szavunk, nem tett boldoggá, szabaddá,
 láthatatlan napfogyatkozás és árnyak
széttépték a fényt télies homálynak,
mért, csak Isten tudná.

Szonett

Ha a tűz kialszik, salak és korom
marad utána, romlik memóriád,
és hordod te is az öregség szagát,
kívánom néked, érd meg az én korom.

Ránc pókja ül majd gyönyörű arcodon,
 tetteid kísérik ügyetlen hibák,
szívedet bénítja a hálátlanság,
 keserűbb lesz az édes élet-álom.

Nem vágytam másra csak Balatoniára
most lenn a fagyott árnyak völgyében járok
mást képet nyújt nekem lelkem vegykonyhája
madár- menedék pár be nem fagyott árok
 nyaraim partjára törnek sarki átkok

Micsoda telek úsznak havas múltunkban,
mily forró nászok, mily mélyfekete gyászok,
de a hidegben, a fagyban is élet van,
januárokban is fogantatást látok.

Száz, kétszáz éve is így csikorgott a hó,
én is gyermek vagyok egykori telekben,
siklik, és csilingel a szán, vágtat a ló,
és a nevetésed mily nagyon szerettem.

Pandémiából
Ünneprontó üzenet
Mezei István

 Hazámból Pandémiába toloncoltak
kerülöm környékét piacnak és boltnak
nem kívánom sorsom élőnek sem holtnak
hozzám az angyalok csak néha kopognak

Kiss Antal barátom halálára

Már papírt és szemetet görget, fúj a szél,
a néma gyász bolyong a kihalt ház körül,
a csend, a hallgatás most magáért beszél,
a bánat megtelik, azután kiürül.
Oda lett a haszon, dicsőség, a siker,
szomszédba osont egy ormótlan konténer.

Makacs az élet akár a platánlevél
rászánva magát kapaszkodó harcra
majd hosszú léte ítéli kudarcra
tört száraz ágon csüngve bármit is remél

a szívének szárnyain süvít már a szél
bazaltos szószékek gránit oltárok
felől beteljesül az örök átok
letépi kis testét a kíméletlen tél

Egy vers, egy könyv ezer újabbhoz vezet,
 írások halmaza nem rongyos lomtár,
zárva előttem a siker övezet,
ki nem cserél mundért, az mindig így jár.
Nem álltam be hamisan hízelgőnek,
most írni tanít az analfabéta,
nem gurult előttem a piros szőnyeg,
nem szalutáltam se jobbra, se balra.
A kapcsolati tőke kamatozik,

Graham Greene: Monsignor Quijote ihletésére
Mezei István

Nyugtat a csend a patakparton
a világ zaját nem hallgatom
nyírfáim hulló levelének
zizegése ünnepi ének
fáradt dobhártya menedéke
a hangok nem törnek kerékbe
töröm a diót és a fejem,
vaddisznó konda kertemben
a remete élet nem sivár
ha az ember csak vadakat vár
vakondtúrás nekem a metró
elandalít a rozsdás retro 

Szonett: n + 74

A mennyország friss tejét kéjjel iszom
hajnalban a világ vidám kakukkja    
ébreszt a szeretet bársonya barna
mosolyog reám az áldott irgalom

a bőség szaruja délceg vállamon
aperitif nektár ebédre manna
füttyös nótáimat mindenki hallja
őket hamisan is büszkén vállalom

Pátosz nélkül csak úgy, mint közönségesen
Mezei István

Mi ezer éve egyedül harcolunk,
míg másoknak adtunk, addig alattunk
rengett a föld, de most ebben a napban
mély, sötét bűn van, megbocsáthatatlan.
Labanc, áruló móc a kozák muszka
halált, áruló kötelet vetett a nyakunkba.
Európa még most is alkudozik,
a magyar vér mindig jól kamatozik.
Őket kinevetve, odavetette