Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Mezei István

Mezei István
Mezei István képe

A haláltól nem félek

Rovatok: 
Vers

Szonett: 132.

Bátor nem vagyok, haláltól nem félek,
de nem mindegy, mily rögös hozzá az út,
kiknek nagy kegy, másoknak szenvedés jut,
mielőtt elmegy, ráköszönt a végzet.

Mezei István
Mezei István képe

Elnyújtott apokalipszis

Rovatok: 
Vers

A Földnek ki kell lassan várnia
Hogy elmenjenek az istenek
Nagy durranás helyett jön halk agónia
Aztán a madarak némán intenek
Búcsút a jel milliárd végső szárnycsapás
Az embert mert felfuvalkodot
Leteperi önnön ereje majd a lágy sorvadás

Mezei István
Mezei István képe

A Föld türelme

Rovatok: 
Vers

Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj

Mezei István
Mezei István képe

daloló dolmenek

Rovatok: 
Vers

Meredek laposon

Mezei István
Mezei István képe

Nem féltem az embert

Rovatok: 
Vers

Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Voltak és lesznek aszályok, jégkorszakok,
és véres harcban áll sokszor önmagával,
sebzetten és esendőn lelke ellen vall,

Mezei István
Mezei István képe

És eljött az ideje

Rovatok: 
Publicisztika

   Nyolcvanhat éves korában halt meg a nagyapám 68 tavaszán. Január elején temettük az 53 éves édesanyámat, fél évvel korábban a nagynéném férjét. A honkonginak nevezett vírusjárvány valamelyik aktuális hulláma váltotta ki a halálukat, de ott voltak akkor is az alapbetegségek, ott volt a legyengült immunrendszer vagy a kor.

Mezei István
Mezei István képe

Nem én írok

Rovatok: 
Vers

Mikor már nem én szólok, nem is írok,
egy ismeretlen kezében van a toll,
sokasodnak a hevenyészett sírok
a távolban, közelben, majd mindenhol,
reánk lehel egy nagy maszkos, néma száj,
grafikon erdő, lázas statisztika
hangtalan motyogva új halált diktál,
teremtésünkbe becsúszott egy hiba,
kötél feszül a génspirálunk nyakán.

Mezei István
Mezei István képe

Olyan már sosem lesz

Rovatok: 
Vers

Változások idején

Mezei István
Mezei István képe

Virághavazás

Rovatok: 
Vers

Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
virághavazásban minden oly üde, friss,
az ember ennél többet már nem is kérhet,
kit e partra sodort egykor a genezis.

Szirmokban fürdik a testem és a lelkem,
pedig már korhadó, öreg fatörzs vagyok
nyugalmamra eddig még sehol sem leltem,
szállnak, szállnak a hófehér menyasszonyok.

Mezei István
Mezei István képe

Ezt nincs honnan ellesni, plagizálni

Rovatok: 
Vers

Ilyen nagy hullámot vajon mi váltott ki,
méhraj tanyája a bimbós tulipánfa,
mily bátran virágzik rétek ibolyája,
bárhogy akarnék, nincs honnan plagizálni.

Csak Isten eszel ki ekkora rabságot,
aranyeső bokrok velem térdepelnek,
a lakatját rázom megkopott hitemnek,
sűrűsödő hegek, ráncosodott rácsok.

Mezei István
Mezei István képe

Valami történik

Rovatok: 
Vers

Bazalt bútorok közt csermelyekből iszom,
enyém a néptelen magyar Riviéra,
csattog a vesztegzár lobogó zászlaja,
hol van a globális felmentő irgalom.

Március egének kékjébe öltözöm,
talán annyi idő-haladék még maradt,
hogy jóllakassak pár baráti madarat,
a szívemben dongás, méhes sziromözön.

Mezei István
Mezei István képe

Miféle végkifejlet

Rovatok: 
Vers

Gerjesztett Apokalipszis
A korona vírus hisztérikus reagálása kapcsán

Az Apokalipszis már bennünk csírázik,
de makacsul remélünk mind a halálig,
hogy azért van, ami folytonos és örök,
tán béke lesz egyszer az olajfák fölött. 

Mezei István
Mezei István képe

Visszatérés

Rovatok: 
Vers

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,
Se versek, se rímek.
Mit képzeltem, és mit is gondolhattam,
Mikor megráztam a szürke hegyeket,
Mit hallhattam meg a szirén- hangokban,
Papírra ragadtam, mint naiv legyek,
Szállnék, de nem lehet.

Mezei István
Mezei István képe

Böjti szeleknek eresztve

Rovatok: 
Vers

Vastaggá híznak a fekete árnyak,
énem közepén vacognak telente,
idelenn törvény most a káosz rendje,
böjti szelektől pattannak a zárak.

A virágok reszketve belül nyílnak,
illat-spórák remegnek eleresztve
sápadt, áttetsző, tavaszi terekbe,
kis ágyást kapartam pár szerény vágynak.

Mezei István
Mezei István képe

Privát credo

Rovatok: 
Vers

 

Anyám magyar volt, nem szláv, vagy francia,
hagyatéka a szeretet- restancia,
felcsobog bennem e szkeptikus credo,
a kétkedve mardosó szelíd hitvallás,
kubikus soványan a lelkembe leás,
hallgat a messiás, nincs reveláció.

Mezei István
Mezei István képe

Szenzációs story

Rovatok: 
Vers

Szenzációs story
Mezei István

Mezei István
Mezei István képe

Önirónia

Rovatok: 
Vers

Önirónia
Mezei István

 

Mily keserédes öröm a káröröm,
nem ízesíti az önirónia,
karcoló, kevergő kakofónia,
 hibáim felett nevetve körözöm. 

Vakon néző tükröm átfoncsorozom,
fedett teléreket napfényre tárok,
 téves döntések, ó, édes botlások,
vén, kehes lovam benéz az ablakon.

Mezei István
Mezei István képe

Élhetőbb éveket

Rovatok: 
Vers

Új évi kívánságom
Békét, Nyugalmat, Harmóniát

 

Mezei István
Mezei István képe

A gyerek szoba marad

Rovatok: 
Irodalom

Akinek egyszer volt, megadatott, annak a gyermekszoba örökre megmarad

 Ahogy zsugorodik az idő, szűkülnek a lehetőségek, fakulnak az ingerek, úgy tágulnak, világosodnak ki s belső termek, terek, egyre valóságosabbá válik az, ami addig csak a képzeletében élt, emlékeiben bújt meg,

Oldalak