Szonett
A lélek napozik, ellustul a tett,
toronyiránt mennék, át a kerteken,
füstölgő, rozsdás salakhegyek helyett,
harmat- fűtengerben száz emlék terem.
Rég halvány képek egyre élesebbek
álmomban vagy éberen, fenn az éjben,
a lőrebort iszom, mint méz-édeset,
varázslatos őszöm, szép szeptemberem.
Légy a ködökben vakvezető kutya,
„nincs rettegés, se rémület, nincs pánik”
egy ladik a vízen locsog kotyogva.
Szelídül vágyaim kék horizontja,
csak egy árny ijesztget, épp drámát játszik,
ringass, nyugtass ősz, langy melankólia.
2020. szept. 4.