Akit 2007. augusztusában kaptam a fonyódi piacon

Fel-alá sétálgat oktalan, céltalan,
nem tudja, érzi mindennek ideje van,
hárman fészekaljban egy piaci napon,
a dobozra írva, őket ingyen adom,
kiválasztottam egy foltosat, kócosat,
ajándékba kaptam, mindig az is maradt,
rám nézett reménykedő, barna szemével,
eldöntöttem, nekem csak ez a kis korcs kell,
van benne puli, spaniel, talán vizsla,
hol, ki volt az őse, csak az Isten tudja,  
tizennégy év szeretet, hűség, betegség,
egészség, csak hancúrozott, messze a vég,
ha rosszat tett, mindig én kaptam helyette,
bármibe is került, mindenképp megérte,
olykor beleugat az üres nagyvilágba,
lerágott libacomb lett a leghőbb vágya,
származása rejtély, kideríthetetlen,
a szobában alszik szőnyegen, mellettem,
a kezemhez simult, mikor beteg voltam,
így gyógyulgattam a zsíros kutyaszagban.

Immár csaknem tizenöt év áll mögötte,
ugrál, bukfencezik, mert kölyök a lelke.
Bár teljesen süket lett, és már félig vak,
nem vár rá más  munka, csak a hű szolgálat,
amikor alszik is, felkapja a fejét,
majd riadtan  szimatol, megvagyok-e még,     
hónapról hónapra szép lassan leépül,
az életkedv marad meg benne legvégül,
ha egy standnál nem állok meg azon nyáron,
most még fájóbb lenne öreges magányom,    
megvénült kutyáim, utolsó verseim,
már nem ugatok én sem, berekedt a rím,  
sok közül ő maradt egyetlen barátom,
néma a dialóg, pipafüstös álom,
nekem kell ápolnom, a sírját megásni,
rajtam kívül nem siratja el senki,
vállamon ólóm-súly, hogy mélyre temessem,
aztán  kövessem egy hajnalon, vagy esten,
macskakaparás, vers, pár elejtett, jó szó,
kutyának egy gödör, embernek koporsó.

2021 02. 06