Graham Greene: Monsignor Quijote ihletésére
Mezei István

Az örök Don Quijote halhatatlan,
a világgal áll folyton szélmalomharcban,
mindig születik egy új idealista,
a nevét hordozza száz fekete lista,
lehet tanár, lelkész, pszichológus, orvos.
az ördög mindig gyakorlatias, szorgos,
bolondnak nézik, mert udvarias köszön,
a lépteit kíséri gúny és vádözön,
szűk szobája falát könyvtenger béleli,
egyedül olvasgat, ne zavarja senki,
a lova rég kimúlt,  kocsija egy Skoda,
lélekben vele üget Rocinantéja,
lovagteremnek látja háza teraszát,
 iszogatja sörét, tervek látogatják,
kalapja a fején nem réz borbély-tányér,
harcainak bére megtépett gazbabér,
 egy kamionsofőr az egyetlen társa,
 közös platformjuk sörtócsás sakktábla,
a neve ugyan csak földnélküli János,
örök optimista, bár kissé iszákos,
az  egyik csak érvel, a mádik ellentmond,
mindkettőjük vállán már ugyanaz a gond,
törvényszerű e, vagy csak a balszerencse,
mindig másoké lesz az aranyszelence,
együtt indulnak élet- zarándoklatra.,
útjuk célja  a szűzies Dulcinea,
aki időközben megsárkányosodott,
háztartása szegény, élete megkopott,
forog a nagy kerék, egyszer fenn, máskor lenn,
 győzelmeket látnak minden vereségben,
míg ösztökélik tovább a rozsdás Skodát,
új kudarcok jönnek, nem isteni csodák.
a vereség lever, a siker felpezsdít,
kenyérhez juttatnak, pár munkanélkülit,
segítenek árvát, beteget, özvegyet,        
nyugodtan tegyék, a herceg jókat nevet,
 jó kis móka, vicc az oda dobott remény,
mindig ugyanaz volt, lesz a végeredmény,
meghalt a szeretet, emberség, humánum,
antik volt, modern az erkölcsi vákuum,
 visszatér honába, reá földet vetnek,     
senki sem ejt érte akár egy könnycseppet.

2020. okt. 24.