Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Kifosztott perselyek

Mezei István
Mezei István képe

Pátosz nélkül csak úgy, mint közönségesen
Mezei István

  A forinttal egy évben születtem, hat hónap eltéréssel, kortársak és sorstársak vagyunk, bár ő nem tartja velem nagyon a kapcsolatot, hiába próbáltam egy életen át közeledni hozzá. Mindig letagadtatta magát, ha kerestem, mintha szégyellne. Pedig elég rossz az ő állapota is, benne van a korban, és gyakran gyengélkedik, akárcsak én. Kíváncsi vagyok, ki megy el előbb.

   De nem is erről akartam írni, hanem a tegnap esti nagy szélviharról és esőzésről, ami az udvarom díszéről, a csodálatos lombozatú diófámról leverte az összes megfeketedett héjú diót. Tudtam, mi vár rám, gereblyézés, héjpucolás napokig, így talán a termés nyolcvan százaléka megmenthető, utána diótörés hetekig, hónapokig. Nem éri meg a munka, mert szaporátlan, és el sem adom, legfeljebb elajándékozom.

   A délelőtti napfényben először vidáman gurultak a leprás bőrű diók egy –egy kupacba a gereblyém alatt, aztán valami felfoghatatlan történt velük vagy velem, kezdtek vadgesztenyékké válni. A monoton munka, az agy szeszélye asszociációja, a gereblyézés, a dió, a gesztenye, a pénzszűke, a szerény vágyakhoz kapcsolódó kuporgatás összekapcsolt bennem mindent, és visszavitt az időben majd hét évtizedre. A házunk és az iskolám között volt egy kis vadgesztenyés, reggelente vittem magammal egy kis zsákot és egy játékgereblyét. Hazafelé megtöltöttem a zsákot, és egyenesen a felvásárlóhoz, Szíjas Horváth Katica nénihez mentem értékesíteni az árumat. Mosolyogva fizetett hat, hét forintot, sőt néha tízet is, állandó kuncsaftja voltam más termékekkel is. Örömmel rohantam haza, gazdagnak, Krőzusnak éreztem magam. Megkerestem a kis törpés bádogperselyemet, hadd csörögjön benne a vagyonkám. Leginkább mézes cukorra költöttem belőle, azaz sokszor csak költöttem volna.

 Nem hajszoltam a pénz sosem, vagy ha néha igen, mint írtam elszaladt előlem, még sántán is gyorsabb volt nálam. Ügyesen snúroztam, vagyis peckáztam, kaptam otthon egy kis zsebpénzt is, vasárnaponként sokszor még a misék alatt kukgli babákat állogattam, virgácsolni jártam, meg betlehemezni, locsolni. Mindez szórakozás játék volt nekem, de csurrant-cseppent valami, és én csak gyűjtögettem. Egy idő után azonban likviditási gondjaim keletkeztek. Minden reggel kevesebb pénz találtam a perselyben, mint előző nap volt benne, először a perselyen vigyorgó törpét gyanúsítottam tolvajlással, de a gonosz manóban már akkor sem hittem. A doboz kulcsa rejtet helyen volt, a csodák ideje már lejárt.

      A bátyám akkor már középiskolás volt, Kaposvárra járt vonattal. Korán kelt, és indult, de előtte kivitte az udvarra a fenyőfák alá a perselyt, és kirázott belőle a nyílásán keresztül mindig valamennyit. Mikor rájöttem, és elmondtam a szüleimnek, azok némi dorgálás után csak nevettek a bátyám leleményes csínytevésén.  Rosszul tették, mert nem volt az, tudtam, hogy ez nem vicc, és kezdtem elfordulni egy addig idealizált gyermeki világtól. A gonosz gyermekkori csínyek a felnőttkori aljaságok melegágyai.  A Bibliában az első emberről szóló történet a bűnbe esés és a kiűzetés a Paradicsomból, a második a testvér irigységről szól. Ádám és Éva rossz pedagógiai módszerei vagy isteni génmanipuláció volt e az oka mindennek?

    Az sem nyugtatott meg, mikor láttam, hogy mások perselyeit is kifosztják, sőt, nemcsak porcelán malacokat törtek össze, de az igaziakat is elhajtottál a beszolgáltatásba, aztán vittek mindent, még a lovat, kocsit, földet is. Apám és a bátyám baloldali érzelműek voltak, rajtuk keresztül egy világrendszerrel hasonlottam mag. Persze a másik iránt sem voltak nagy illúzióim. Azóta is undorodom  a közélettől, a mozgalmaktól, a politikától, mert végső soron a perselyeinkről, a kisemmizésünkről van szó. Harminc évre rá az a rablás megismétlődött a privatizációval. Ugyanazok fosztották ki ugyanazokat éa ugyanúgy. A most magukat úrnak és tőkésnek nevező egykori káderek sem különbek. Kiviszik a sötétben egy hátsó udvarba a kis pénzes dobozainkat, kirázzák, a főkönyveket, a törvényeket és a kamatlábak átírják. Mi csak nézzük tehetetlenül, mindent megbocsátóan, hiszen csak gyermeki csínytevés, és milyen találékonyak. Egy ókori filozófus írta, aki a jövedelméből csak fedelet, ruhát és élelmet tud biztosít magának és családjának, az rabszolga. A magyarok negyven százaléka rabszolga, és mindig az is volt. Húsz százalék még az sem, menjetek ki a falvakba, városok utcáira, találkoztok velük, nekik még perselyül sincs, és az sem, amit bele tegyenek. A hajléktalan férfiak hatvan százaléka családi okok miatt került az utcára.

 Középiskolás diákjaimnak a nyugati valuták és forint közti különbségről papoltam. - Ha van pár dollárod, vagy márkád, beteszed a bankba, jövőre megduplázódik, tőkésedik, profitot hoz. Ha van pár forintod, veszel egy tölcsér fagylaltod, és elnyalod. „ Megértették, tanítás után elmentek a cukrászdába. Az iskolaigazgató szkepticizmusomat politikai impotenciának vélte, és kinevezett szakszervezeti titkárrá, persze semmi sem volt rám bízva. - A langyosakat kiköpi az Úr, - szokta mondogatni rám utalva. - Akkor csak táplálkozzon a forrókkal az Úr, égessék meg a nyelvét,- gondoltam magamban.

  Egyszer bementem hozzá, és a szégyenletesen alacsony bérekről, túlórapótlékokról  próbáltam szólni. Az addig joviális, szakállas arc eltorzult, elvörösödött. - Az iskola nem szociális intézmény,- ordította, eddig tartott a szakszervezeti karrierem. Már újból üres a perselyem.  Nyaranta kempingvezető voltam a Siótournál, az osztályvezetőnél béremelést kértem. – Pista, lopjon hozzá, van rá módja – mondta kaján vigyorral. Rühellette a pedagógusokat, a felesége is az volt. - Hogy majd ti utáni, kirázzátok a perselyem, - fűztem hozzá gondolatban.

   Azt a gyermeki perselyes csínytevést aztán sok minden követte nálunk és máshol is. Az osztályharc, azaz az irigység és önzés ideológia hevülete beszivárgott a családokba és a lelkekbe. Törvénytelen telek és ingatlanátjátszások, szenilis idősek és elhunytak takarékkönyveinek, értéktárgyainak ellopása. Meg sem tartott vagy botrányos hagyatéki tárgyalások, hamisítások, végrendeletek eltüntetése, a jogos örökségekből történő kiforgatás, felgyorsított, passzív eutanázia, ármánykodás, rágalmak, a családok szétszakadása, atomizálása. A korrupció bármely színben és szinten pusztítóbb egy társadalomban, mint a korona vírus. Ha ott fenn úgy, akkor itt lenn is úgy.

 Ma már nem mézes cukorkára, hanem pipadohányra teszek félre, sokszor csak tennék. Időközben a vadgesztenyék csodálatos metamorfózison estek át, visszavedlettek dióvá, a múltból a mába zökkentem. Befejeztem a gereblyézést és a dióburok tisztítását. Következik a törés időszaka, hogy legyen a szeretteimnek, barátainak a kalácsába mit tölteni karácsonykor. Nincs, harag, gyűlölet bennem, csak leírhatatlan szomorúság, fájdalom, mert most is fosztogatják a már nem létező perselyemet. A megbocsátás lehetséges, bár önmagunknak a legnehezebb, a feledés meg egyszerű- en lehetetlen, és mindig emlékezni kell. Aki nem akar emlékezni a múltra, az gyakran újra éli, de lehet aki, emlékszik, az is.

     Együtt születtem a forinttal, valószínű túlél, de amilyen nagyra tartja magát, bizonyára még a temetésemre sem jön el. Pedig nélküle még az sem megy.

                       2020. 10. 14.

      

Rovatok: 
Publicisztika