Már jártál itt..

Te is többször jártál itt, lenn a mélyben,
a szirtek alatt, fénytelen szurdokon,
szóváltásba  már rég nem bocsátkozom,
semmi mást, csak a szemeket kell néznem.
Nincs beszéd, kérdés, így magamnak válaszok
barangolva a néptelen partokon,
a hegyek mögé rejtőzött már napom,
engemet magából mégis itt hagyott.
Hanyatt esett a távoli horizont,
ismer a fagylaltos, meg a trafikos,
habár az arcom már fél éve maszkos,
ha néma marad, lemondom a telefont.
Akár egy kecskebőrbe öltözött pásztor,
megfújom magam- faragra pánsípom,
juhok bégető énekét hallgatom,
hiába a csitítás emberül százszor.
Gerincet görbítő, titáni feladat,
mikor kezem fogoly a kőszavak között,
dönteni, maradok, vagy megszökök,
én emeltem körém a börtön falamat. 
Ne füstölögjön a télben sem kéményem,
nem adok többé fényt a koromsötétnek,
volt- versek tüzei még itt, bennem égnek,
a gondolat-gombolyag maradjon enyém.

2020. 09. 23