Ma már az emlék régi lehelet csupán.
Visszatekintés átlépésében
elsimogatott hosszú út. Rongyos ruhák.

Az augusztus teraszán ülök
arról hegedül bölcsen egy tücsök
hogy a körforgás végtelen örök
lágyan ciripel szépen és halkan

Vigyázzatok a Sátán már tépi a láncát
Nem ismer sehol Határokat!
Vad dühvel indulni készül
S nem hallja a sírást,sem a jajokat !

Egyszer a kicsi oroszlánkölyök, Leó anyukájához hajolt és a fülébe súgta:
– Édesanyám, elmegyek világgá.

Mi is az az érzés ami az embert versírásra készteti? Ezt próbáltam leírni valamikor, 2011-ben.

Mi az mitől leülsz derengő homályban?
Lelkedet ringató égi gondolában.
Könnyedén lebegve tűnsz a végtelenbe.
Fejedet támasztod, gyűröd bal kezedbe.

Hiába küszködök az idő ellen,
már a holt poézisbe kapaszkodom,
oltalmat keresek az értelemben,
de visszahúz a mélybe konokul korom.

Talán nincs értelme, hogy majd akkor
mi marad belőlem, ha az agg kor
is végleg búcsút mond és int nekem.

Harangzúgás veri fel a csendet
Síró, búgó, erősen szól
Fel akarja rázni a nemzetet
Figyelmeztet, vigyázzatok jól!

Álmaim mélyre temetem
fukar hozzám a jelenem
a holnap keveset kínál
mert koldus lettem nem király

Megy a postás be a kapun, viszi a levelet. Látja, hogy a kutya el van engedve.
- Nem kell tőle félni! - mondja a gazda. Most lett kiherélve, bágyadt még.
- Nem is attól félek, hogy megdug, hanem, hogy megharap!

Most, a nagy bűnbánások, tagadások, vádaskodások, készülődések, visszarendeződések, ijesztgetések korszakát éljük.

Közhírré tétetik országnak, világnak
Gyermeke  született a mi Attilánknak.
Kamillának hívják az apró kis leánykát
aki máris hercegnője lett apukájának.

Mert lebírható a vak lehetetlen
és a Lélek győzhet az anyag felett,
sokszor bicsaklik az ember, a jellem,
de a lét szeretetből keletkezett.