Oly sokszor mondtam már, hogy az egyformán dobogó szíveket a Jó Isten egymáshoz tereli. Mindegy, hol találkoznak...
    Jól emlékszem, hogy amikor kórházba kerültem, szörnyen dühös voltam, hogy egy pótágyakkal összezsúfolt,  ebédlőből kialakított kórterembe helyeztek el, ahol sem mellékhelyiség, sem a fürdő nem volt, azt a kórteremtől vagy 20 méterre lehetett megtalálni, a folyosón.  Nem az bosszantott, hogy többen is voltak a kórteremben, mert az emberek társasága - néhány kivételtől eltekintve - engem nem zavar. Inkább az áldatlan állapot, meg a fapofájú nővérek, akik előzőleg vagy két órán keresztül várakoztattak - mondván, hogy nincs üres ágy, pedig több is volt, -  láthatóan nem volt kedvük foglalkozni velem. 
   Biztosan láttad rajtam a bosszúságot, és megjegyezted, ne aggódjak, jó "társaságba" kerültem. Akkor még nem gondoltam, hogy ez mennyire igaz! A kedvességed, a baráti szavaid első pillanattól a szívemig hatoltak. Amikor János - a férjed - jött meglátogatni, már csodáltalak Benneteket! 
Annyi együtt töltött év után is látszott a közöttetek lévő, szinte irigylésre méltó, szívet melengető mély szeretet, amit példaképként lehetne állítani bárki elé!
   Olyan magától értetődő lett Vele is első pillanattól kezdve a barátság. MIntha évtizedek óta ismertelek volna Benneteket, hiszen minden úgy igazán együtt volt: az egyforma politikai nézet, az irodalom iránti szeretet, az élet különböző dolgai iránti egyformán gondolkodás...  
    Itt vagy(tok) közöttünk, és én nagyon boldog vagyok ettől. Most névnapodon szívemből kívánom, hogy nagyon sokáig legyetek közöttünk erőben, egészségben és nagy nagy szeretetben!