Nem vonja vissza már,
amit rám iázott
a szürke kis szamár.
Talán csak vitázott

volna kicsit velem
híres csacsiságán,
hogy mi fán is terem
lovak oldalágán

a bizarr rokonság.
Pedig eszembe sem
jutott: a bolondját
akár megsérthetem

azzal, ahogy nézem –
szememben szánalom
(ősidőktől készen)
és amint rá vonom.

Nem tűrte, protestált:
fülsértő áriát
zúdított, s eltalált…
Megláttam Máriát

a hátán, s Józsefet,
ki terelte régen,
mikor az Üzenet
megjelent az égen.

Majd virágvasárnap
kaptatott szaporán
Vele – kit vártak
Jeruzsálem porán.

Bibliás kis állat –
megkövetlek téged!
Értem áriádat –
ne vess neki véget!

2016. 02.16. Csorba Tibor