Sokszor a torkunkon akadt a szörnyű múlt,
sok volt a szegény, de kevés a nyomorult.
Élet kelepelt a roskatag kéményen is,
csak katarzis volt, és nem tragikus krízis.
|
Vajon lehet, ki a csendet szóra bírja?
Éltető nedűként, sziklából fakasztván.
Vágyaknak betűit út porába írva,
vándortarisznyáját vállára akasztván.
|
Legújabb mesém a karácsonyfátok alá sok-sok szeretettel. Áldott, békés Karácsonyt kívánok minden magyarerősnek!
|
Decemberben van hozzánk legközelebb a nap, de alacsony horizonton jár, és delel.
|
Szavad
|
Mindenkinek szeretettel boldog ünnepeket
/ Lénárdos haiku /
Szépséges arany, ostyatartó, szent kehely.
Az Úr mint kisded, öleli lelked,
mert most nyilt ki egy rózsa a szereteted.
|
Keresnem kell az utat,
Melyet Isten nekem mutat.
Keresnem kell, de nincs erőm…
Vezess, tovább Uram!
|
Ez a vers több, mint egy érzelmes szonett,
üdvömet hajdan szerelemtől vártam,
kitártam a szívemet nyíltan, bátran,
aztán a szépség, a csoda odalett.
|
Mikor már a hegyek mélye is kiég,
és túl leszünk majd e véges életen,
elveszti minden majd ízét, színét,
hol leszel Te, és hol lesz az én helyem.
|
szo 12/21/13
Mezei István
Szonett 99.
Fényre születtem, de árnyékban járok,
hittem egykor, nincs akadály, nincs határ,
repültem, szálltam, mint a szabad madár
szürke napokból fontam színes álmot.
|
...Békés, boldog Karácsonyt kívánok Neketek!...
|
Elnémul a világ, hamar sötétedik,
az eresz, nem csepeg, jégcsap meredezik.
A napfény élesebb, de meleget nem ad,
cipőd jégen kopog, talpára, hó tapad.
|
Hozzátok el házamba ma magatok,
hagyjátok most a hideg gyűlöletet,
ha az estémet mosollyal szórjátok,
boldogan ünneplek együtt veletek.
|
|
...váratlan vendég a bánat...
|
sze 12/18/13
Mezei István
Odakinn szerekkel mérgezik a földek
magukat, én kristálytiszta vízre vágyok,
az erdők tilalomfástól földre dőlnek,
elszórt magokban vajúdnak a talányok.
|
...hatvan év felett...
|
Este volt. A házunk ablakán át néztem a messzi fényeket. A hold sem ért el engem. A felhők eltakarták a távoli hegyek vonulatát, s még a fenyvesből sem hallatszott ide a nyugodni térő madarak
hangja.
December volt. A hó már megérkezett, és a csend öltöztette fel a fák ágain hintázó tűleveleket.
Az esti fények távolinak tűntek, mint minden az életemben.
|
Szonett 101
|
Az égtájak szeszélye hányszor becsapott,
Bár Isten szándékú volt mindig a szívem,
De a szememre deszkázták a vakablakot,
A nyekergő kordélyt is hintónak hittem.
|