Mintha a mához már nem lenne közöm,
mert a faliórám nem ver több reményt,
gondolatban néha messze elszököm,
parti homok leszek tenger peremén.
Hol a szelek vad lovakként nyihognak,

Lehanyatlott már a nyár esti alkony
Kolomp szó hallik a messze távolból
Tarka gulya tér meg a falu legelőről
Gazda várja tehenét,látszik már messziről
Megérkezik a gulya  a kolompos vezeti

Szép szemedben elmerülök, drága kicsi csöppem,
Ártatlan lelked nem tudja, a sorsot, s éltünket.
Hozzád szólok én most, tudd, mit is jelentesz nekem,
Létem, szomorú volt régen, több vagy, mint életem.

-Istenem kiben hiszünk !
Áldd meg ezt a drága hazánk,nemzetünk
Áldd meg a Te magyar néped
Nézz le ránk dörgesd meg az eget
Mert elszabadult a sátán pokla
A Te szerető nemzeted taszítja pokolra

Hogy vagytok Ti régi rokonok
Rába folyó még csendesen andalog
Fürdik-e a hableány benne
Oly tiszta átlátszó-e medre?
Ruhátokat még ott mossátok
Tiszta habjába mártjátok?

Hetek óta egy tyúklétráról álmodok,
a többivel együtt taposok grádicsot,
és most is, akár ötven-hatvan éve, rég
a cél a határtalan csillagos ég.
Nem ismertünk mi Szüzet, Vénuszt, csak Marsot,

Volt egyszer egy ember, aki nagyon irigyelte a nőket.

( kép forrása: internet)

nem a hangulatomat tükrözi :)

Ez a vers csak úgy jött!
Ne kérdezzétek, magam sem tudom honnan. Talán egy érzés szülte, ami még nem halt meg bennem.

Valamikor, a 2000-es évek elején újságíró szövetségünk megyei gyermek mi-mit-tud-ot rendezett. Fáradtan, de élvezettel hallgattuk-néztük a remek produkciókat. Mint zsűritagnak, nehéz volt dönteni a sok tehetséges gyermek közül.

Akár tört lázmérőből higanycseppek 
barátok, meghitt szerelmek családok
gurulnak messze, szerteszét freccsennek.
Mérgezi az embert és kapcsolatot
az értetlenség és a rá mért végzet,

Mondhatnám, hogy kezdetben… Csak a csend volt. Ám tulajdonképpen nem is volt még az sem, mert ha bárki emberfia- vagy lánya ott lett volna, ahol ez a csend is, egészen addig nem lett volna tudomása és fogalma a csend létezéséről, amíg valamiféle hang meg nem szólalt volna a sötétségben, ezáltal értelmet és létezést adva a csendnek. 

Ha ledőlök egy fűcsomó a párnám,
a szellő párával lágyan betakar,
már régóta csak a magányom vár rám,
a viharokból kifacsart zivatar.
Zsombék, ligetek nekem mégis drágák.

Még szép, verőfényes az őszi, kék ég
és iszom a langyos, párás szeleket,
mögöttem félhomály, előttem kétség,
szaporodnak bennem a fagyok, telek.
Mindenre emlékszem és nem feledek,

Egy gazdátlan, bizonytalan sorsú kutyus KÖNYÖRGÉSE

Sok-sok társam nevében
szólok most Hozzátok,
segítsetek mirajtunk,
kiutat nem látok!
 

Olyan nagy csend van !!
Vagy csak idáig nem hallatszik
a világ zaja ?????
Nem zúg a tenger moraja ?
Vagy felköltözött a tenger az égre ?
Hogy felhőként ,vízözönként
a világot elnyelje??

Válasz egy vádra
Engem szüleim úgy tanítottak
Válaszoljak,ha valamivel vádolnak
Ma van „Magyar Kultúra Napja”
Ezen a napon válaszom megadva!!

      Ha erre jársz majd nyugatról jövő idegen, vagy magyar rokon, tudom, hogy rajtad valamikor jól állt, de letett ruhát nem hozz nekem, mert azt el nem fogadom, ne is vedd zokon!