Július, ódákat, dalokat zengenék
Rólad, de ki hallja. Vibrál a forró lég
viharok előtti tikkadásban, csendben.
Pilledt némaság oson lomb résein át.
Csak egy megriadt, aggódó rigó zaját,
füttyét hallom a fiókákért ijedten.  

Feltépem drapériáit zöld domboknak,
hogy majd izzó bazalt-kebleik látszanak.
Kiömlik a mezőknek érett aranya,
csordul a méz, mily édes a kajszi barack,
zizeg a fű, ropog a gaz és a haraszt,
már száraz a rét, sárgul, arat a gazda.

Rég illant nyarak és aszott szalmakazlak
pattogó titkai újra felfakadnak.
Falum iránytű tornya felfelé mutat.
Testvérem, Július én is rokon vagyok,
kis lángom tűzzé csókolja heves Napod.
Az év delel, de veled járom az utat.

Csodállak, jöhetnek rossz napok, viharok
zivatarok, minden pillanatot áldok,
amint a diófám alatt melletted ülök,
vagy csobbanok hűs vizeidben, tavaidban.
Dúdoló fáimban maradsz akaratlan,
szövetségünk romolhatatlan és örök.

2015. júl. 8.