Drága Múzsámnak köszönettel az inspirációért, mely arra késztetett, mint próféciát, megírjam e balladát!

Kozmikus románc
Bevezető

Elmondok egy történetet. Több millió éve,
néhai csillagrendszerben élt egy kis testvérem.
Azt mondják, ősrobbanás volt, miből keletkezett,
még egy napon szerelmébe, tűzbe temetkezett.

Íme a történet.

Esetlenül csetlett-botlott, hosszú útját járta,
szájtátva rácsodálkozott a nyüzsgő világra.
Számtalan égitest, bolygó egymást túlragyogva
tündököltek szépségversenyt a nagy égi honba`.

Jelentéktelen külsővel apró aszteroid,
óriási csillagok közt, szánni való, morbid.
Végtelen Univerzumban nem több, csupán porszem,
mint akit a vakszeszélye kárhozatától csent.

Volt egy nemes szívű király, fényözönben úszkált,
hatalmasság, uralkodó, gazdagságban dúskált.
Nagylelkűen bölcsességgel vigyázta az éjjelt,
féltett csillag gyermekeit ne szórhassák széjjel.

Senki kétségbe nem vonta, tisztelték vagy félték,
általa lett beiktatott tisztesség a mérték.
Ám egy este végére ért, villant hanghatással,
s eltűnt egy űrbéli hangos, zajos robbanással.

Aznap meteoriteső hirdette, már nincsen,
a kapzsiság harácsolva osztozott a kincsen.
Túlélőként megmaradt egy parányi darabja,
Zoli 54 lett neve, így indult kalandja.

Mit magában hordozott, bár nem is tudott róla,
letűnt királyságnak maradt kései utóda.
Mely nem lehet soha többé elfelejtett tétel,
kőszívében lüktet, dobog végrendeletével.

"Atyád a nap, Anyád a hold, Mindenható nászság,
számodra csak ez létezhet, semmiféle másság!
Jönni fog majd, megérkezik csóva uszályával,
s visszakapod, ami illet, trónom kiváltsággal!

Lángot lövell, szikrát pattog, felemészt, eléget,
megéred a karjaiban újjászületésed.
Te leszel az egyetlen, kit félelem nem dermeszt,
üstökös arát imádó méltóságra termett!"

Éldegélt magányosságban, napok, évek teltek,
elsimítva benne minden fájó, sajgó percet.
Hajnalodott, nyüzsgés támadt, zűrzavarra ébredt,
a horizont bíborcsíkként, széles sávban vérzett.

A királynő! Ismét itt van, borzalom, rémálom!
Meneküljetek előle, pusztulást, halált ont!
Ne maradjon csillag egy sem, ma övé az égbolt,
de a kis aszteroidban még Atyai vér folyt;

- Biz` megnézem, nem futok el, lehet ő akárki,
tudom, ilyet az életben egyszer lehet látni!
Utat szakít a sötétben mályvaszín visszfénye,
Mennyei fátyolként lengett, bűbájként kísértve.

Miért is nem rettent tőle? Gyönyörködve nézte;
- Ő az, igen! Nem tévedek, halni fogok érte!
Igazad volt, drága Atyám! Nem magas az ára,
ezért maradtam belőled végre, valahára!

Megigézve, döbbenettel, vágyakozva nézte,
olyan közel merészkedett, nem is vette észre.
Szerencsétlen pillanatban tántorogva billent,
arra sem maradt ideje, zuhant, fel sem szisszent!

Narancssárga tarajok közt, vörös árnyként lobbant,
becsapódott súlytalanul, szinte nem is koppant.
Láthatárból kiszakadva ürességbe kongott,
sóhajtásként maga után hagyva halvány foltot.

Távoli csillagrendszerbe majd, ha megérkeznek,
önfeledten ölelkezve ott már egyek lesznek.
Ahol teljességé válik legtitkosabb álmuk.
Izzó szenvedélyből fogan, újul királyságuk.

Végül

Ki is vagyok, ki elmondtam? Ismertem, szerettem!
Azért lettem Remember, hogy el sose feledjem!
Valahol a világűrben volt egy apró csillag,
"végzete lett" egy üstökös, vele tovaillant.