Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A két március 3.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

   Teleki Ferenc fiatalúr gyakran elgondolkodott apja szavain, de az eseményekkel sodródott, hiszen azért mert sok nemes óvatoskodott, ingadozott, mint a nádszál, a Pozsonyi diétán, és magában az országban is sok dolog történt. Igaz, hogy egy Abaúji kis falu, mind Kenyhec élte a maga életét, de Sárospatokon a diákság nem tétlenkedett. Volt egy két „német” párti, ahogy a császárhű eszméket valló embereket hívták, de ezek inkább lapultak, mert a nagy többség buzgón kiállt a magyar szabadság mellett, és tüntetve örült minden jó hírnek, ami a Pozsonyi diétáról érkezett.

Tavasz lévén a fiatal  diákok nagyon ritkán tartózkodtak bent a szobákban. A melegítő napsütés a a szabadba csalogatta őket, ahol a helyi pincék előtt üldögélve tárgyalták meg a legfrissebb híreket. Egy elég eldugott pince előtt régi fa lócán két diák üldögélt.

-Te Ferkó, én már döntöttem. Ha a haza szólít, harcolni fogok! - mondta határozottan a nyurga szőke hajú Vadász Józsi, Teleki Feri szívbéli pajtása. Pár éve együtt diákoskodnak, és azért is testi-lelki jó barátok, mert mindketten abaúji nemesi sarjadékok, és gyerekkoruk óta ismerik egymást.  A földbirtokaik majdnem szomszédosak. A Vadász családnak Tornyosnémetiben van ősi nemesi birtoka, és Tornyosnémetit Kenyhectől csak Migléc község választja el. 

- Tudud Józsi, én is gondolkodtam ezen, de otthon édesapám óvatosságra intett. Meg még azt sem tudjuk mi lesz ebből az egész felfordulásból.- vitatkozott Ferenc.

Ilyen állásponton voltak a Felvidéki, főleg az abaúji, zempléni, gömöri nemesek azon a tavaszon.

 A kenyheci szegény jobbágyok, zsellérek hangulatáról nincs is értelme beszélni. Olvasni csak a fiatalabbja tud, ha tud. Újságról igazán kevesen hallottak. Csak annyi hírekről van tudomásuk, amit a falu kocsmájában beszélnek. Ott meg beszélnek ugyan sok mindent. Valaki mondta, hogy mindenki szabad ember. De mit ér a szabadság, ha földje, vagyona nincsen. Más meg azt mondta, hogy van valami magyar minisztergyium… De hogy mi a nyavalya az a fene sem tudta, még Samu Józsi bácsi sem, aki valami Napleim –vagy mi a rosszseb háborúiban is harcolt.

A parasztság nem értette, hol a helye. Kenyhecen ugyan inkább magyarok élnek, de van pár tót család is. Akkor rájuk is érvényes a magyar szabadság…?

Erről ugyan csak a kocsmában beszéltek, de azért sok gondolkodó ember fejében motoszkáltak az efféle gondolatok, már akinek volt ideje ilyesmiről gondolkodni. Hiszen a szántóföldek nem várhattak, mert éhes hassal nem lehet még a kocsmában vitatkozni sem, nem hogy harciaskodni. A tavasz a kikelet, a virágzás időszaka és ezt nem csak a növények, vagy oktalan állatok tudják. Tudja ezt a fiatal legény és leány is. Esténként, munka után sok leány nyitva hagyta az első szoba ablakát, hogy beszélgetni tudjon kedvesével, vagy a menyasszony sorban levő leány akár a kapuba is kimehetett, hogy a vőlegényével beszélgessen. A falu közepe táján, a Szakaly patak jobb partján éppen Kocsos Erzsike nyitotta ki a kiskaput, mert tudta, hogy vőlegénye, a Hubai Józska fog náluk jönni. Igaz, hogy Erzsikének Józska nem volt a szívbéli mátkája, mert ő már a múlt nyáron is csak a fiatal csizmadia fiúval, a Varga Gyurkával sétálgatott, és mindenki azt hitte, már a farsangkor megtartják a lagzit. De úgy látszik, a szülőknek más volt a véleményük. Az öreg Hubai még novemberben meglátogatta Erzsike szüleit, és azután hiába sírt szegény lány. Többet nem vott szabad még szóba sem állni a Varga Gyurkával.

- Édesanyám, én szeretem Gyurkát, csak az ő felesége leszek.- erősködött sírva szegény lány, de eredménytelenül.

- Majd megszokod. –vigasztalta Erzsikét az édesanyja.

- Adok én neked Gyurkát! A derekadat töröm, ha még egyszer vele látlak!- fenyegetőzött  az édesapja.

Így két malom között őrlődött szegény lány, de teljesen hasztalanul. Még a farsang utolsó vasárnapján  Kocsoséknál megtartották a kézfogót, így a falu előtt Kocsos Erzsike és Hubai Józsi jegyesek lettek.

Erzsike most már nyugodtan várhatta a kapuban vőlegényét, sőt az édesanyja még küldte is:

- Menj már te Erzsi, nézd meg, nem jön e a Józskád.-

- Ő nem az én Józskán!- súgta az orra alatt Erzsike,de mivel szófogadó leány volt, ment kaput nyitni. A kapuban  inkább az alvéget figyelte, mert ott lakott Varga Gyurka, és nagy ritkán ő is kinézett a kapuba, intett Erzsikének. De mióta megvolt a kézfogó, csak a legényekkel mulatva, kevély , dacos énekeket énekelve büszkén járt el Erzsike kapuja előtt.

- Mi lesz ebből- pletykálkodtak a vénasszonyok.

- A végén még ez a két legény összeakaszkodik!-

 

folyt.köv.

 

Rovatok: 
Irodalom