Űrsebességben torzultan nézzük--
aranyba, és alvadó vér feketébe
forognak a képek.
Rögzíthető történelmünkben,
cukrozott demokráciát nyeletnek velünk
--nemzetet, és nyelvünket sorvasztó
riadalomban él az ember.

Napok fátyolos üvegén,
vagy a mögött talán?
--oly mindegy!
Hazugsággal látókat vakítanak
célt követő érdekek, 
míg a porba sújtottakat nem
szánja, csak az emlékezet.

A horizont alatt
még riogat a vörös szín,
de akit a létezés peremére löktek,
az hiába markol az égbe--
ál humánus eszmék szégyene
nincs az arcra írva,
csak a rémület kínja
fáj, sírokat jelző kopjafák között.

Ahol mindég véres a jelen,
ott mindég vért jegyez le a történelem.
Amikor erőszakra rándul az áldozat,
a lét kérdésében a holnap
számukra, milyen menekülést tartogat,
és a verhető test, az ontható vér, 
ahol nem tudja már a tudat, 
ki is a testvér?!