Lénárdos haiku

Már  ég, régóta..Erdélyben, Oroszhegyen,
amikor bölcsőm félig takarva
könnyekkel borította be édesanyám.,

      Az a pár hét, hamar eltelt. Szinte észrevétlenül eljött a várva várt nagy nap! Azt hitték, hogy nem is tudnak időre készen lenni a sok feladattal, ami ezzel jár.

Október volt akkor is !
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált

Felhúzom a lábamra a gumicsizmámat, kiszállok, nézem a keréknyomot, amit már sikerült kitaposnom. Kellene még pár méter, hogy fel tudjam venni a kellő sebességet, így  legyen elég lendület az elrugaszkodáshoz.

Vers helyett töredelmes, csorgó sorok

Történelem régész, kutató és minden, ami ebbe belefér! Boldog volt, kimondhatatlanul boldog!

Szépséged csillag, fényből visszaverődő
halkuló beszéd, tükör s benne Te.
A sötétségben fény, ha nézek az égre.

 Őszi csendben    
Rigó lesben
Füttyent egyet tova száll
Ágról,ágra ugrik
Földön szalad,meg,megáll
Rám néz,ismer már

     Csaknem egy órán keresztül ömlött vigasztalanul a monszunszerű vízözön, majd csökkenni kezdett.

EMLÉKEZZÜNK ! 4 éve történt !!!

Hömpölygő veszedelem
/Kolontár és Devecser vörös iszap
katasztrófája/

Másnap reggel korán felkerekedett, hogy ismét bemenjen a városba, de mielőtt bármihez is kezdett, szeretett volna a kedvenc lován kis időt az erdőben tölteni.

(Az egyik ismerős lesz úgy gondoltam hogy átírom, talán ebben a változatban jobb)

Félnek a télben a fák, fáznak a házak, a táj
roskad a hó, az eresz kiabál, reszket a szél.

Sokáig forgolódom álmatlanul az ágyamban. Sorjáznak a gondolatok, amit a stressz torzít. Vizionálok, lidérces borzongással vált meg az álom a valóság világától. Reggel felébredve, a szokásos szertartásszerű tevékenységek.

Jaj szél,te vad,nyugati szél 
Miért fújsz,oly kegyetlen lettél ?
Már gyermekkoromban fújtad harsonád
Elűztél fővárosba,majd tovább !

A magány bársonyába tekertem lelkem
finom érintése néha fáj megéget
hangokat szavakat mélyen eltemettem
találtam nekik az igaz menedéket

Brad számára is az erdő, a természet jelentette az egyetlen, elfogadható otthont. Nagyon értékelte odaadását a természet iránt, de egyben féltette is a lányt az egyedülléttől az erdő közepén.

Reggel érkezésem után Dani bácsihoz mentem be először a műhelybe.

Hívnak a csendben az éjjeli álmok,
hópihe alszik a felhők mögött,
alszik a szélben az égi világ is,
halkul a dallam a szíved fölött.