Tegnap találkoztam a tavasszal, amint sétáltam az utcán.

Ő sírt, és bosszút esküdött. Megpróbálta
becserkészni az új következőt.
Az öngyilkos űrt hagyott.

Messzire vitte a szél. Valaki sírva
futott utána, s repült a kalap.
Nézték a segítséget, sokan szaladtak.

Életünk fényét, apró örömeinket 
belső tükrünkben mint világdarab 
részeit, csókoljuk meg, hisz ma van nőnap.

Dalolnak az erdők, rétek,
kacagnak a házak,
harmat csillan fűszálakon,
szivárványra várnak.

Valaha réges-régen, a végtelen égbolt sötét tengerében a milliónyi csillag és számtalan égitest között született két kis csillag. Társaikkal együtt ők is magányosan, árván szórták széjjel fényüket a fekete éjszakában. 

Összecsuklott lelkem, várja a tavaszt, remélve tőle azt, 
hogy felépül a vár, 
s egy idő után énem újra rámtalál.

kilenc hónapok
vajúdással teli lét
szült és temetett

Nemrég kedves meghívót kaptam Madárországból Galambnéne lakodalmára. Nagyon megörültem neki, és mindjárt el is határoztam, hogy ott leszek.

Kedves Barátaim!

Unoköcsénk Kökény Krisztián holnap lenne 32 éves, de már két éve lesz, hogy nincsen köztünk.

amíg én élek
velem él a reményem
te vagy a fényem

Olyan nagy itt a csend.
Gyötrőn nyugtalanító,
mindennek hátat fordító,
arcunkba némán ordító,

ébred a tavasz
zsenge mézízű rétek
virág szőnyegén

Hallottatok-e Bagiráról a fekete cicusról? Bizonyára nem. Nos, akkor most figyeljetek jól, elmesélem nektek az egyik izgalmas kalandját a kertben.

Tavaszra vár a világ,
színarany napfény öleljen át,
minden fát, bokrot, virágot és füvet,
fakasszon rügyet, zöldítsen levelet.

Nem fogadlak el olyannak, amilyen vagy. Máshogy kellesz nekem, máshogy fogadlak el, csak olyannak, amilyennek én akarlak látni, úgy nem vagy jó, ahogy jó vagy, csak úgy, ahogy én akarom. - ilyen nem létezik.

Volt nekem egy kiskutyám. Bodrinak hívták. Mindenhová velem jött. Csaholva, farkát csóválva szaladt mellettem az utcán.

Hol vannak a szavak,
mit fülembe súgott
szerelmes ajakad?