Richard teljesen kicserélődött. Rendbe szedte magát, bár a magukkal hozott ruhák kicsit bővek voltak rá, de jól festett benne. Megborotválkozva, újra ápoltan, boldogan feszített az új külsővel. Mennyire más embernek érezte magát!

Helye van az égnek,
helye van a fáknak,
eleitől fogva
minden imádságnak.

 Hatvannyolc év imája a Végtelenhez

Rövid sétát tettek a parton. Odavezette őket ahhoz a részhez, ahol gyönyörű kilátás nyílt az óceánra. Ezen a partszakaszon szoktuk a mamával együtt nézni az öböl vizét, itt a legszebb! Innen vettem észre a hajótokat is.

Tudom lehetetlen,  engedd hogy álmodjam,
csillag ösvényeken láthassam jártomban,
Szememben csillanjon  vágy tüzétől  égve,
szférák zenéjeként zengjen fel az égbe!

      Amikor eljutottunk ehhez a parthoz, sok évvel ezelőtt, már régen azon gondolkoztunk, hogy innen, hazafelé vesszük az irányt.

A romok közé vidámnak születtem,
hercegnek, boldognak éreztem magam,
volt vaskarikám is, volt szép falovam,
a Nap mosolygott az égen, felettem.

Lelkem kell,hát  nem adom
Várj még résnyire nyithatom
De a szó,a vers tiéd
Azt  viszi lelkem eléd
Lépteim lassulnak

Tornyot építettünk,     
magasabb lett mint én,
és nagyobb talán nincs is,
még a földkerekén.

- Ő, apa! – kiáltott a fiatalasszony.
 - Rózsa, ne menj!  –kiáltotta Brad, de őt nem érdekelte semmi, csak futott!

Muzsikáló hangok között,
táncot jár az őszi szél,
ringatózó felhők fölött,
suttogja, hogy jön a tél.

A Földet egykor laposnak vélték,
vízzel hígították Tejút ködét,
borda börtönét hit feszíti szét,
nem is volt a középkor olyan szép.

A hajó korlátjának támaszkodva nézte a vizet, amikor a távolban, oldalról, valami sötétebb vonal tűnt fel. Egy hajó, vagy valami más? Nem tudta kivenni.

Kötéllel a nyakában
Láncot a lábára
Traktort elébe
Legyen-legyen vége!

...a fekete madárról...

Megunta az ősz a tájat,
hó lepte be mind a fákat,
fehér csendben gyertyaláng- dal,
 

      Rögtön az indulás után, még jóformán be sem rendezkedtek, hatalmas vihar lepte meg őket.