Ezt a bejegyzést a kicsit frusztrált és nagyon fáradt édesanya énem mutatja meg nektek. Tanárnak, szülőnek, nagyszülőnek, formálódó diáknak egyaránt érdekes sorok jönnek.
A szülői mivoltom mindeközben forrong és értetlenkedik, mert vért izzadok egy ötödikes kislánnyal a hétköznapokban. 
    Az a szülő énem forrong, aki már nem talál üres helyet a lánya ellenőrzőkönyvében, mert angolból a hét négy tanórájából négyen dolgozatot írnak a gyerekek, és minden jegyre megy. Mit válaszoljak a lányomnak, amikor csatak fáradtan azt kérdi tőlem: “Anya, szerinted miért írunk ennyi dogát?” Mondjam neki azt, hogy azért, mert a tanárod libáért vette a diplomáját és mert halál kényelmes dolog eltapsolni a negyvenöt perces tanórát azzal, hogy az első húsz percben dolgozatot írat, aztán ki is javítják közösen, majd megint percek múlnak el a jegyek beírásával, hogy aztán az óra második felében felvéssen a táblára tíz új szót, három mondatot és két házi feladat oldalszámát a munkafüzetből és már hopsz, vége is az órának?
    Vagy mivel csitítsam le a lelkét, amikor egy hét lázas influenza után az első napokban azért kapott bejegyzést, mert nincs pótolva a teljes heti anyaga minden tantárgyból, és mert egyest is kapott, mert mégis milyen az már, hogy a gyerek még keddre sem írta meg az elmaradt házi feladatokat és óravázlatot?
    És mit mondjak neki arra, hogy a tanár válasza csupán annyi volt: ki kellett volna kérnie a leckét akkor is, amikor beteg. Mivel takarózzak, amikor hagytam őt abban a hétben pihenni, aludni és gyógyulni, és tényleg nem pótoltunk be mindent, mert milyen az már, hogy egy beteg gyerek ugyanolyan intenzitással kell “dolgozzon” az ágyban is, mint ha az iskolában lett volna?
    És ez a forrongó szülő énem ma talált a közösségi oldalon egy bejegyzést. Szerző ismeretlen, egy Roland nevű 14 éves kamasz írta. Benne van minden, amelyet én is vonyítanék, ha lenne, aki meghallgat. 

„Kedves Tanáraim!
     Lassan 14 vagyok, tele intőkkel és figyelmeztetésekkel. Rossz jegyekkel és romló magatartással. Meg kell felelnem a sulinak, meg kell felelnem a koromnak, meg kell felelnem a szüleimnek és meg kell felelnem a barátaimnak.
Tanulnom kell nyolctól háromig, háromtól ötig, majd még este lecke és kis készülés. Ez 10 óra naponta. Te hány órát dolgozol?
     Azt várják tőlem, hogy figyeljek és jól teljesitsek, de ehhez fejlesztenem kell az agyam olyan területeit, amit csak mozgással és játékkal lehet. Mikor tegyem ezt? Ha a testem már öntudatlanul is mozog, alig tudom fékezni, akkor szidást kapok.
     Anyáék válnak. Anyu és Apu nem igazán tudja kezelni a feszültségeit, sokat kiabálnak velem is, ettől én még rosszabbul érzem magam és félek. Amikor te váltál / szakitottál, tudtál a munkádra koncentrálni?
     Nekem is vannak rossz napjaim, de én még nem tudom, hogy kezeljem azokat. Neked vannak eszközeid a feszültség levezetésére? Tanitsd meg, kérlek.
     Próbálok egész nap figyelni az iskolában, több kevesebb sikerrel. Te egész nap tudsz figyelni ránk?
     Ha rossz kedvem van, nincs kedvem tanulni és nem tudok figyelni. Ha rossz kedved van, van kedved dolgozni és tudsz igazán koncentrálni?
     14 lettem és érdekelnek a lányok. Valahogy elvonja a figyelmem a tanulásról ez az izgi dolog. Szerinted ez normális? Azt mondják, igen.
     Van, hogy csúfolnak, mert kicsit kövér vagyok. Fogalmam sincs, hogy kell lefogyni és hogy kell szeretni a testem. Te együtt tudsz működni a testeddel? Ha a főnököd megaláz, meg tudod magad védeni? Tanitsd meg nekem, hogyan kell!
    A barátaim sokszor hülyeségekbe vonnak bele, s belemegyek, mert barátokat nem hagyok cserben. Ti is az ilyen csintalanságokat mesélitek egymásnak 20 év elteltével. Mi is ezeket fogjuk.
     Nekem úgy tűnik, egy hajóban evezünk. Mégis olyan, mintha a tanárok már ellenségei lennének a diákoknak. Más generáció vagyunk, mi már máshogy fogunk felnőni: minket a technika világa vonz. Ettől még nem vagyunk kevesebbek, mint a régebbi generáció. Az alapértékeink, mint a szeretet, törődés, figyelem, tisztelet, megbecsülés, vidámság,játék… megmaradtak.
     Tanitsd meg nekem, hogy kell szeretetet adni, s fogok tudni szeretetet adni. Kérlek, én is hadd mutassam meg, hogy kell szeretetet adni.
     Tanitsd meg, hogy kell tisztelni, s én is tisztelni fogok másokat. Kérlek, én is hadd tanitsam meg, hogy kell tisztelni.
     Tanitsd meg, hogy kell önmagamhoz hitelesnek maradni, hogy ne hazudjak többet. Kérlek, hadd mutassam meg én is intők nélkül is, milyen hitelesnek lenni önmagadhoz.
    És kérlek, juttass vissza vágyaimhoz, gyermekkori álmaimhoz, tápláld bennem, hogy képes vagyok rá, mert akkor képes leszek rá. S engedd, hogy én is visszajuttassalak gyermekkori álmaidhoz.
     Mindegy, hogy megélünk-e belőle, mert ugye neked is csak az számit már, hogy boldog legyél?
Ebben segits, ez a tiszta érték.
Roland”
*** 

Egy középiskolai tanár levele diákjaihoz

     Volt egyszer, alig pár napja egy írás Egy rossz gyerek levele a tanárokhoz címen. Aki nem látta, kattintson rá nyugodtan, érdemes. Hogy tényleg egy 14 éves fiú érett sorai voltak ezek, nem tudom, de hinni akarom. A bejegyzést nagyon sok vélemény követte itt is és a blog facebook oldalán is, nem lehetett mellette szó nélkül elmenni. 
     Számomra a legnagyobb örömet az okozta, hogy például a gyermekeim imádott óvónénijei is megosztották ezt az írást, vagy tetszésüket fejezték ki. Hovatovább pedagógus ismerőseim is így tettek, többen. 
     Éppen ezért most, amikor az egyik honlapon rábukkantam az alábbi levélre, úgy érzem, a kisfiú levelének a folytatását tartom a kezemben – képletesen természetesen. Egy tanár levelét láthatjátok, aki középiskolás diákjai számára írta le gondolatait. Fogadjátok szeretettel:

     Kedves Diákok: egy tanár elnézést kér címmel meghökkentő cikk jelent meg a HuffPost British Columbiában. Egy kanadai középiskolai tanár fordult a diákjaihoz egy nyílt levélben, hosszan kérve őket, hogy bocsássanak meg neki. A levelet akár egy magyar tanár is írhatta volna…

Kedves XXI. századi középiskolás tanulók!

     Jövő héten elkezdődik az új szemeszter, én pedig úgy érzem, bocsánatot kell kérnem tőletek. Bármennyire is próbálkoztunk, képtelenek voltunk rávenni a politikusokat, akiknek módjában áll az oktatási rendszert átalakítani, hogy tegyék meg ezt. Nem tudtuk meggyőzni a miniszterelnököt, hogy az oktatás olyan befektetés, amelyből mindannyian hasznot húzunk, ráadásul nem szennyezi sem a vizet, sem a levegőt.
    Tehát, amíg az oktatáspolitika háttérbe szorul a külföldi vállalatok érdekei miatt, kérlek, fogadjátok el a bocsánatkérésemet.
   Bocsánatot kérek, amiért reggelente ilyen korán meg kell jelenjetek az iskolában, holott a neurológusok már régen bebizonyították, hogy a kamaszok agya délelőtt 10 óra előtt nem működik optimálisan.
   Bocsánatot kérek, hogy bár már jogosítványotok van, részmunkaidőben dolgoztok, és lassan komoly döntéseket kell meghoznotok a jövőtökkel kapcsolatban, az engedélyem nélkül pisilni sem mehettek ki az osztályteremből.
    Bocsánatot kérek, amiért minden iskolai napon végig kell ülnötök hat órát, holott a tudomány mai állása szerint ennyi ülésnek komoly mentális és fizikai egészségkárosító hatása van.
   Bocsánatot kérek, hogy az életkorotok béklyóba köt benneteket, és a kortársaitokkal vagytok kénytelenek végigmenni az iskolarendszeren, holott tudjuk, hogy életkornak semmi köze az intellektushoz, az érettséghez, és a képességekhez.
     Bocsánatot kérek, hogy azok a diákok, akik valami miatt lemaradnak, nem kaphatnak szakszerű segítséget, mert a jelenlegi gazdaságpolitika ilyen igényekre nem biztosít fedezetet.
    Bocsánatot kérek, hogy olyan tantárgyakat tanultok, amelyek nem is érdekelnek benneteket, miközben az emberiség összes tudása minden évben megduplázódik.
    Bocsánatot kérek, amiért elhitették veletek, hogy az ötösért versenyeznetek kell egymással, holott az emberi fejlődés mindig is együttműködés eredménye volt, amit az iskolában gyakran “csalásnak” neveznek.
   Bocsánatot kérek, amiért a tankönyveitek idejétmúlt információkkal vannak tele, és a rosszul karbantartott osztálytermi technika olyan, mintha nem is létezne.
   Bocsánatot kérek, hogy a személyre szabott oktatás egyáltalán nem személyre szól. Ha személyre szólna, az ugyanis nagyon sokba kerülne…
   Bocsánatot kérek, hogy a nagy felhajtás ellenére, a beharangozott innovációs stratégia – figyelembe véve a kormány eddigi teljesítményét – az égvilágon semmiféle változást nem jelent, legfeljebb még több módszerrel tudják ellenőrizni, hogy mit műveltek az iskolában.
    De legjobban azt sajnálom, hogy az oktatási rendszer arra van kihegyezve, hogy aktív részévé váljatok a termelésnek. Miközben a környezetünk, ami nélkül gazdaság sem lenne, egy klímakatasztrófán megy keresztül, és emiatt a közeljövőben újra kell gondolnunk minden társadalmi, politikai és gazdasági tevékenységünket – és erre ti nem lesztek alkalmasak.
    Nagyon sajnálom. Bárcsak ne törte volna össze a bennetek levő kíváncsiságot az osztályterem egyformasága.
    Bárcsak lenne egy varázspálcám, amivel olyan iskolát varázsolhatnék nektek, ahol van helye a vizsgálódásnak, a felfedezésnek, a kísérletezésnek, és hogy különböző módszerekkel tanuljatok.
    Bárcsak lenne elég hatalmam ahhoz, hogy újraélesszem a tüzet a szemetekben, amely ott égett minden szempárban néhány héttel az iskola első napja előtt.
   Bárcsak segíthetnék nektek emlékezni, hogy mielőtt iskolába kerültetek, már tudósok voltatok, kísérleteztetek, felfedezéseket tettetek, kérdeztetek, és kerestétek az összefüggéseket.
   Költők is voltatok… emlékeztek még? Úgy tudtátok leírni a világot, hogy a felnőttek teljesen elámultak rajta!  Tanulásra születtetek. Nem tudtok nem tanulni.“
    Sajnálom, hogy elhitetik veletek, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az az a fajta tanulás, ami az iskolában történik.
    És abból is az a fajta, amely az osztályteremben történik. De abból se minden. Csak azok a dolgok számítanak, amelyek benne lesznek a dolgozatban.
  Bárcsak elrepíthetnélek benneteket olyan országokba, ahol az oktatási rendszer fontos a politikusok számára. Mert hisznek abban, hogy az a jövő záloga, ami az iskolában történik.
   Abban a korban, amikor az életünk múlik rajta, hogy megoldásokat találjunk a problémáinkra, elvesztegetjük a bennetek rejlő képességet, amellyel ezeket a kreatív megoldásokat kereshetnétek. Az ember a kamaszkorban ér a kognitív fejlődés csúcsára. Manapság akármerre nézünk, mindenhol látható, milyen elképesztő kapacitással és kreativitással rendelkeztek, ha megoldást akartok valamire.
   Bárcsak megmutathatnám a döntéshozóknak, mit kellene észrevenniük ahhoz, hogy tisztán értsék, mire vagytok képesek, ha esélyt kaptok. Bárcsak…
Üdvözlettel,
Egy tanár

Forrás:  Internet