Ez az én csapatom, fény a két szemembe,
Szeretet és jóság, rosszal átellenbe.
Édes suttogással elsusogott óhaj,
óda magasztosság, lelketekből szólal.

Egy határ menti kis falucskában nőttem fel. Hogy miért határ menti, arra gyerek koromban soha nem gondoltam.

Lassan eljön a tavasz
Pattannak a rügyei a fáknak
Szívemből búcsúzik a tél
Örülök a lágy napsugárnak

 Szerettük, féltettük, óvtuk és mégis elment...oda ahonnan még nem jött vissza senki. Mi reménykedünk és bízunk a viszontlátásban. 

Ildikónak

Ütem, zene, dal 
 kacagás!
Gondolataimon
túl létező varázs

Egy távoli világban történt, olyan régen, talán senki nem is emlékszik rá, hogy a szél, egyszer csak abbahagyta suttogó dalát, nem cirógatta a fákat, nem kapta fel a lehullott leveleket.

Minden jel azt mutatja, tavasz van. De, még csöpögő ereszünk sincsen. Jégcsapok? Elmaradtak. Hó? Csak mutatóban volt, de az is csak kevés ideig. Talán pár órát. Akkor, mire várunk még?

A búcsúszót nem én találtam ki
--magával hoz mindent a születés--
ha panaszom van, a szó fölfedi,
de az értők száma oly kevés.

Először persze terepszemlét tartottak, és Gyuri, aki a legbátrabb lévén vezérnek érezte magát, úgy gondolta, itt az idő, hogy beszédet tartson, és lelket öntsön a másik két Gy. -be. „Fiúk, mi van veletek, miért nem figyeltetek jobban? Ha figyeltünk volna, a nyúl biztosan nem szökik meg!"

575575

Elkésett  mese a múltról. A jelenbe
már olvashatod, vagy Te játszod el ?
A herceg politizál. Ne félj, de hallgasd.

Szeretett drága Múzsámnak ajánlva! Újabb fejezete a romantukus verseim sorozatának, mit Ő csal ki belőlem! Köszönöm 

Boldog lett a vén Hold, nézték ahogy kacag,
életre lehelt egy apró csillaghadat.

Magot, ha elveted
Drága anyaföld befed
Csírába indul,szárba szökken
Munka gyümölcsét megleled

Bármeddig tart e véletlen élet,
naponta is felidézlek Anyám,
örök alkonyon és távoli végek
alján szültél, a semmi talaján.

A barátságnak minden szépsége, vágya,
kitaláció már? Sokszor illant,
„a teljesség részeként”, lassan, aprózva.

Nem is olyan rég történt, a hatalmas hegyek birodalmában, a manónép úgy gondolta, hogy még egy tavaly elcsent tündérvarázslattal, kicsit átrendezi a világot

Rigó köszön az ébredő világnak.
Hintázva ül egy pattanó ág hegyén,
talán módja ez a vallomásnak,
talán titok, talán egy új költemény.