Botjára támaszkodva
Betekint a múltba
Hátán, mint, ha zsákot hozna
Zsákjába hosszú évek sora
Nehéz emlékeit cipelni
Aki megélte az tudja

Hiába süt rá az őszi napsugár
Emlékeit zsákjába hordja
Pedig szépnek mondható volt múltja
Fáradtan visszanéz,gond lehúzza
Fátyolos szemével,könnyét visszatartja
Megtömött zsákját,nehezen bírja

Eddig, nem ismert akadályt előtte
Nehezen lépi át,ropog bele térde
Hogy is volt,mint is volt szomorúan látja
Útját vidám,jókedvvel mégis bejárta
Szüleitől kapott jó szívet,lelket az úthoz
Becsületet,egyenes gerincet,amit hordoz

Nem hajolt meg érdekből senki ember fiának
Igaz szót mondott ki,rangot nem várta
Álmodozott,míg ifjú volt virága
Munkától nem riadt vissza,nem várt másra
Napsugaras nyarat adott neki az Isten
Akihez hű maradt egész életében

Botjára támaszkodva feláll,de nehéz
Szomorú ábrázattal a ködös jövőbe néz
Megindul előre,lábai fájnak
Talán mond még valamit e rohanó világnak
Elindul lassan, reménnyel a szívében
Élete alkonyán végre hazatérjen

2015.09.23.Mosonmagyaróvár