Nem adatott meg a börtön biztonsága
hiába keresem lelkem nem találja
a szilárd pontot szavakat mondatokat
akarom akarom fejem nem bólogat

Apró emlékek. A rohanó időben
belénk fogóznak. Úgy énekelnek,
mint egy könnyező gyermek, édesanyjáért.

A gyorsvonat tovább robogott Prága felé, és vitte magával Mártit, az ő szomorú tekintetével, ami még a vonat üvegablakán is égette Jancsi szívét.

Édesanyám megidézlek,
mára várlak, gyere kérlek,
Aput is hozzad magaddal,
láthatatlan varázslattal,

Szeretném úgy megírni a telet,
hogy ragyogjon benne a kikelet,
fagyoskodva ne járjon a lélek,
az egek ilyenkor is olyan szépek.
 

Szitál a felhő,
űzi a szellő,
hófehér fátyla a föld fölött.
Csillag az égen,

     „Első sorban azt szeretném tudni, miért hívják ezt a tájat vízen inneninek. És ha ez vízen inneni, hol van a vízen túli.” - szőtte a beszéd fonalát diákunk.   „Egyszerű ennek a magyarázata.” - mondta a pásztor felesége. „Majd mikor innen Patak felé veszed utadat, Nagykaposon jobbra térve Lelesz irányába fogol haladni.

Éji dalban tündér táncol,
gyöngyillatban lelket bájol,
szellő libben, visszaszámol,
mosolyt hint a csillagárból.
 

Decemberi éjszakában
Sötét égen ragyogjatok
Virrasztó csillagok

A partokon sétál, a teste ösztövér,
a lelke végtelen, az egekig felér,
az ecsetből csorognak a fények, csodák,
egy sötét kor fölé feszít glóriát.

Úgy várom a karácsonyt,
Sütök finom kalácsot,
Dióst, mákost, gesztenyést,
Mézeskalács süteményt.

Rügyet bontanak a fák,
ugrándoznak a békák,
hegedülnek a fűszálak,
szép ruhája lesz a tájnak.
 

Álmosan ingatja a fejét a Nap, ami lehet, hogy a napi politikának szól, vagy annak, ahogyan csinálják az ahogypolitikusok. 

   A zimankós fehérruhás tél már régen átadta hatalmát a vidám, mindent virágba borító tavasznak. Most nem sürgette a hideg északi szél diákunkat, hogy szaporázza lépteit. Minduntalan megállt, úgymond: pihenni, pedig csak egy szép virágot, egy pipaccsal, búzavirággal tarkított mezőt bámult meg.

...Karácsony...

A fenyőfa díszei közt
csendben, szinte észrevétlen
megbújik a csillagszóró,
s várakozik tettre készen.

A múlt idők Karácsonyát idézem
A kandallóban lobogott a láng
Volt tüzelőnk,szép ruhánk
Nővéreink köré ültünk
Ők vigyáztak ránk
Mesélték a kis testvéreknek
Kis Jézuska érkezik hozzánk
Mi áhítattal hallgattuk

Én most is a tavaszról írok,
kigombolt lélekből rügy fakad,
színeire bontom a tájat,
és csobbanásra a hűs tavat.