Kit nem zaklat kétely gondolat
nem őriz magában arcokat
nem kínozza sok fájó emlék
akit nem zavar lét a nemlét

      Egyre többet szerettem volna a „mamával” együtt lenni, de ő néha magamra hagyott. Majd később visszajött és én nagyon boldog voltam akkor. Egyre jobban kötődtem hozzá, és igényeltem a jelenlétét.

Kis csengő, nagy csengő,
boldog a teremtő,
hatalmas egekből,
kacagást teremt ő.
 
 

Már, csak elvétve hallom
a készülő madarak énekét,
hűvösödik, s a léthez
igazítja minden az életét.

Jó reggelt krákog a ködből a sok kár,
nem ad eledelt a letarolt határ,
az otthonom szerényen emelt légvár,
minden rászorulót szeretettel vár.

Kisborjú is alig voltam, amikor a mamám elveszett. Kerestem én, de nem találtam, mert mély volt a rengeteg. Emberek jöttek, kedvesen, megetettek, simogattak szelíden.

Hulló falevél
színes falevél
elvisz elsodor
tova a szél

Egy kis előhangulat :)

Karácsonykor fehér dallam
szállingózik  szépen,
kis családok nagy családok,
szánkóznak a téren...
 

Már örökre Veled maradok
lehet hogy észre sem veszed
mint dermednek rám ködök fagyok
csak Te melegíted kezemet

1956

Rengett a föld talpuk alatt,
mikor e nap hajnal hasadt.
Együtt léptek, kéz a kézben,
bizakodva, szép reménnyel,

Álmos az erdő,
alszik a táj,
csendben a szellő
fénydala vár.

Ringató égen suttog a szél,
mese száll a mindenség felett,
hófehér lépésben itt a tél,
a szél faágra tekeredett.
 

Ildikónak

„Mondottam ember küzdj
és bízva bízzál!”
/Madách Imre emlékére :”Ember tragédiája”/

A csend hullámhosszán már magamat hallgatom,
enyém a napom, a holnapom, a fényeken
nem kell osztoznom, siket, néma a telefon,
a mindenség szép zsivaja nyüzsög fel bennem.

Én láttam....../1956.nov.4./
Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM !!
Még fiatal voltam,de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát,apát

Éjpuha csendben 
alszik a város 
hópihe álmán 
csillog a szél

Azt mondták az első szavam
biztos hogy majd apa lesz,
engem senki nem kérdezett,
de figyeltem mit apa tesz.