A fiúnk

Milyen lehetősége is van egy felvidéki magyar szülőnek, mikor iskolába íratja gyermekét: a megalkuvó inkább megmagyarázza lelkiismeretének, és környezetének, hogy akkor cselekszik helyesen, és akkor igazgatja jól gyermeke jövőjét, ha beiratkozásnál gondolkodás nélkül a szlovák iskolát választja.

„Mire jó az a nagy magyarkodás!” Érvel jó hangosan, nehogy valaki merje azt mondani, hogy helytelenül döntött.

„A gyerek jövője fontosabb, mind a magyarkodás…” hangsúlyozza fennkölten, és sokszor gondolkodás nélkül.

Nagyon sok ilyen, és ehhez hasonló véleményt hallottam. Igaz, hogy van olyan is, aki szégyenkezve beismeri, hogy tudja cselekedete helytelenségét, de ő azért legalább a család keretein belül a magyar történelem és irodalom bugyraiba is bevezeti majd gyermekét, így talán nem marad gyökértelen, vagy ne adj Isten, áruló „janicsár”. Persze, könnyű ezt elhatározni, csak az élet egészen mást bizonyít.  Sajnos egyre kevesebb szülő érti meg, hogy az alaptudást csak az anyanyelvén érdemes tanulni. De amelyik bátor szülő merészen felvállalja, hogy az ő gyermeke bizony az anyanyelvén fogja elsajátítani a tudást, annak egyre hatékonyabb és nagyobb rönköket dobál a lábaik alá a híres szlovák iskolarendszer. Közben sunyin hangsúlyozza, hogy ezt azért teszi, mert nem tudnak a felvidéki magyarok jól kommunikálni a híres államnyelven. Ez is hazugság, de a legnagyobb csúsztatás ott van, hogy Szlovákia iskolai előírásai mindent meg tesznek, hogy a magyar iskolát végzett gyermek ne is tanuljon meg jól szlovákul, és így ne is gondoljon arra, hogy főiskolára, vagy netán egyetemre jelentkezzen.  Ma alapkövetelmény, hogy idegen nyelvet is tanuljon a kisiskolás. A szlovák gyermek az anyanyelvét anyatejjel szívta magába, azért az iskolában a nyelvtant tanulja csak. Így könnyebb mondjuk az angolt, németet, vagy más nyelvet elsajátítani, hiszen úgy oktatják, mint idegen nyelvet, tehát először kommunikálni (beszélni) tanul, és csak azután foglakozik a nyelvtannal. A magyar iskolásnak a szlovák tanterv szerint a szlovák nyelv nem idegen, hanem az anyanyelve. Szegény gyermek! Egy színmagyar környezetben él, ahol nagyon kevés szlovák szót hallott, és még az iskolában sem kommunikálni tanítják egy számára idegen nyelven, hanem egyenesen a nyelvtanát kell elsajátítania egy olyan nyelvnek, amelyen beszélni nem tud. Persze, közben a valódi anyanyelvén, magyarul is teljesíteni kell, és még, hogy haladjon a korral, legalább egy idegen nyelvet is oktatnak neki. Ezért majdnem lehetetlen az, hogy a magyar gyermek olyan szinten beszéljen szlovákul, mint a szlovák. Mégis sok példa mutatja, hogy ma már talán nincs olyan magyar alapiskolát végzett gyermek, aki legalább alapszinten nem beszél szlovákul, sőt, sok magyar gyermek szlovák főiskolán, vagy egyetemen szerez diplomát.

 Ilyenkor szegény fiatal teremtés úgy gondolja, az övé a világ. Hogy mennyire hibás az optimizmusa, csak akkor ébred rá, mikor már legalább harmincadik munkakeresési kérvényére még válasz sem érkezik.

Ez történt a mi fiúnkkal is. Ahogy a diplomája a kezében volt, egy közeli alapiskolába küldte az „állam bácsi” az úgynevezett kötelező iskola utáni gyakorlatra, ahol kevesebb, mint minimálbérért rendszergazda lett, és tette rendbe ennek az iskolának a számítógépes rendszerét. Persze, mikor a félév letelt, és a munkát elvégezte, nem lett rá többet szükség. Először nem bánkódott, és talán száz munkakereső kérvényt is szétküldött. Egyedül a rendőrség hívta meg munkaügyi megbeszélésre. Igaz, hogy sem teste, sem lelke nem kívánta, hogy rendőr legyen, de ha nincs más lehetőség, még ezt is vállalta volna. Milyen nagy volt a csalódása, mikor megtudta, hogy két utcai rendőrt akarnak felvenni, és kétszáz embert hívtak a válogatásra.  Először a magyar érettségivel rendelkezőket hívták megbeszélésre, ahol tollbamondást kellett írniuk. Ezután a diplomával rendelkezőket a rendőrparancsnok külön magához hívatta, és közölte velük, hogy majdnem esélytelenként indulnak. Hogy miért, azt nem mondta, de még hozzá tette: Ha véletlenül be is kerülnek a rendőrségre, számoljanak vele, hogy felesleges a diplomájuk, mert nekik vannak saját embereik, és így diplomával is csak utcai rendőrök lehetnek egész életükben. Persze, ilyen gondja egy magyar jelentkezőnek sem lett, mert a két szabad állást csak szlovák foglalhatta el.

A fiúnk egy évig próbálkozott. Talán több száz helyre is beküldte jelentkezését, de még válaszra sem méltatták. Bevallom őszintén, már rajtunk is kezdett eluralkodni a letargia, mikor egy napon örömmel jött haza, hogy egy önkéntes környezetvédelmi állást ajánlottak neki Spanyolországban. Nem akartuk elengedni, de beláttuk, hogy más lehetőség nincsen. Spanyolországban három évet töltött, és közben megismerkedett egy francia kislánnyal. Most már két éve Francia országban él. A magyarságára mindég büszke, de jól beszél angolul, spanyolul, franciául, és –csodák csodája- még a szlovák nyelvet sem felejtette el.

Így került a fiúnk Franciaországba.

Folyt.köv.