Ó, kegyes nap köszöntött ím rám –
csillant fel az udvari bolond
máskor fénytelen tekintete.
„Éljen április elseje!
Enyém a trón: úri porond.
Lecserélem csörgősipkám

fényes-kényes koronára.
Komoly képpel uralkodom –
a király lesz első szolgám:
csetlik-botlik a sok dolgán!
Egy kissé felfuvalkodom
pünkösdi király módjára.

Törvényt teszek, s megszavazom.
Emelem a fizetésem,
hosszú beszédeket tartok…
’Dőreség, amit akartok’ –
vígasztalom ellenzékem:
’amit ti, én nem akarom!’

Építek játszótereket:
lesz ott hinta, homokozó,
s persze okos beléptető.
Új házamon cseréptető.
Népem bőven adakozó –
jámbor, hittanos gyerekek.

Reformokat hozok – ezret!
Ráírom a tűzifára,
vízfolyásra, gyertyafüstre:
többet ér a nép ezüstje –
vigadjon mind, aki vár: a
kincstárra szállnak a terhek.”

„Bolond lukból bolond szél fúj!”-
homlokot ráncol a király.
„A jóból is megárt a sok!
Ha még tovább így jártatod
a szád és eszed, rút viszály
csírázik köztünk – s ha kél, dúl!”

„Még egy ilyen humortalan
uralkodót ki látott?
S járatlan a naptárban is –
csak a mézes kaptárban hisz.
Megbánt egy ilyen barátot?
Kérdés fúrja az oldalam –
felteszem, s kérlek higgadj le!
Mondd: ki a bolond – én, vagy te?”

2016.04.01.  Csorba Tibor