Ma búcsúzik a március –
ül a vén idő vonatán.
Ibolyaszín szemmel pillog,
szomorúfűz hajjal villog.
Hej, vissza nem jön soha tán –
kincsekkel gazdag Dárius.

Kertembe osont nesztelen:
suttogott a barackfának,
ébresztett fekete hunyort.
S mikor nárciszokhoz hajolt,
pajzános jókedve támadt:
képzelte magát meztelen.

Nyomában haragos zölden
nyújtózik szálanként a fű –
százszorszép versenyt nő vele.
Fényesül a lonc levele,
s jácint illatoz, mint ha hű
szerető lenne a körben.

Leporolom vénhedt lelkem:
gáncsnak teszem a Nap elé –
virgonc sugara botoljon!
Frissülök levegő-kortyon.
Kuszált hajam: szél kap belé –
óbor vérem lassan serken.

2016.03.31.  Csorba Tibor