A kürt hosszan elnyújtva fújt.  A mai napra vége volt a munkának. A műhelyből kifelé igyekvő emberek közt lépkedett. Az öltözőben a szekrényét kinyitva, levetkőzött,  derekára csavarta szoknyaként a törölközőjét. 

Álmomban, oly régen, sétáltam a stégen,
Folyóvíz partjára, vittek oda éjben.
Leültem vidáman, szemeim kacagtak,
Boldogságos hangok, érzem, gyógyítanak.

Harmat cseppje hullott
Kertem virágára
Mint,ha téged siratna
Nagy bánatában
Napsugár kacsintott
Táncot lejtette
Tavaszt köszöntő gerlének
Nótás volt a kedve

A kis város állomásának a legszélső vágányára húzott lassan a lakókocsikkal, bódékkal megrakott szerelvény. Csikorogva lassított, s állt meg a rámpánál, melynek a magassága egy szintbe volt a vagonok szintjével.

Nincs formája, se színe, se illata,
benned él az elfogadást kérő vágy,
égető az éhe, kell mint a víz, lágy
kenyér, a lét méltóságát adja.
A legfájóbb az, amikor hiánya

Mikor az idő már félig agyonvert,
alig van kockázat, eltűnik a tét,
mert az élet fosztogatja az embert,
és egyre szegényesebb a hagyaték.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr. Élt egy király és ennek a királynak volt egy fia.

Ó én édes Hazám
Hogy tudsz szárnyak nélkül repülni
Megcsonkított karod
Hogy tud átölelni

Így, öregen az ember mennyit felejt,
a szívéből kiejt anyai mosolyt,
az emlékezet csak szakadt rongy és rojt.

Márványlépcső, márványpult,
Dagad itt pénz, sok lenyúlt.
Lámpaerdő, fényözön,
Bábarcú őr, - nem köszön.
Csiszolt, fénylő kő alant,
Márvány hűti talpamat.
Frissítőn hűs az ájer,

             Meseautós világ volt a régi, jobb helyen Hyppolit volt a lakáj, míg másnak egy talpalatnyi föld sem jutott. Aztán elszakadt a film, és a főgépész elmenekült.

az ég ma is álmos
csak egy madár száll most
ágról ágra

Az út szélén szalad, hosszú nyelvét nyújtva,
földet szimatolva, hangosan csaholva.
Megáll, előre néz, hegyezi két fülét,
farkát leereszti, úgy kémlel szerte – szét.

Rám köszöntött a mesék ideje,
év-téglákból folyik az építkezés,
a falakon sok a rés, repedés,
köntösbe bujtatott már az este.

A megszokott módon sétálgatok, lassan tempósan lépegetek, kezemet hátul összekulcsolom.

Ablakomnál csivitelnek
Mi baja a cinegéknek
Fészek üres, új a foglaló
Ki lesz benne a fészeklakó?

Önmagába fordult kör lett az életem,
sok Te helyett egyszer idegenné váltál,
de aki voltál, az lettél most nekem,
mert én jobban szerettelek  a vártnál.