Sejtem ki vagy, s mi leszel,
szüless, hát meg!
Már vártam, és várok reád.
Ott leszek mindég melletted:
születésednél, az iskolád
padjai között, és kísérlek
nem ismert, nem látott tájak felé,
ott leszek lábad előtt, mögötted,
vagy egy puskagolyóban repülök feléd!
Még nem, maradj, éljél még--

az alig húsz, huszonöt év nem elég,
hogy velem, veled szökjek,
nem leszek rontója születő örömödnek.
Ne nézd ráncosodó homlokod sem,
vagy szemed sarkában azt a szarkalábat,
hiszen harminc, negyven év után mindegy,
milyen az arcod, a kezed, 
ne törjön rád a fekete bánat.
Jóformán az egész, csak képzelet,
tükröd van, magadon abban látsz engemet, 

de nem említed a nevemet, a tükörben 
nem engem látsz, de benne önmagad!
Mindég, minduntalan veled vagyok:
az esték, s a hajnalok, és, ha
megszületsz folyton velem kezdődik,
és végződik, minden, ami kint ragyog.
Majd megtudod, a legóhajtottabb is én vagyok!
Mindég vártam rád, és várni fogok,
szüless hát meg, és ne félj, mert
földi életedben az örök idő vagyok.