Aludni tér a szél,
aludni tér a kert,
a hold már rég nem fél,
megpihent most a rend.
|
Tíz perccel előbb érkezem az irodába a szokott időpontnál. Marika aki a papírmunkákat végzi, és a nyílván tartásokat vezeti, már ott ül az íróasztalnál.
|
Éjfényben csillanó
csillagpor illanó...
|
...Várhatott volna...
|
Mi ezer éve egyedül harcolunk,
míg másoknak adtunk, addig alattunk
rengett a föld, de most ebben a napban
sötét bűn van, megbocsáthatatlan.
Labanc, móc és a kozák muszka
halált, kötelet vetett a nyakunkba.
|
v 10/05/14
Dáma Lovag Erdő...
Építsetek kemencéket !
Építsetek kemencéket
Meleget ontó szeretetet
Összetart benneteket
Melegíti szíveteket
|
Jóska megkönnyebbülve nézett rám, mikor újra megszólalt.
- Tegnapelőtt hívott fel újra a főnök délelőtt, kérdezte, mi van velem.
|
szo 10/04/14
Dáma Lovag Erdő...
Ősi fejfák a sírkertben /fejfa kerítés a Búcs-i temetőben /
|
Hatalmas nagy kerek alma,
alig fért kezembe,
kisebbedet egyre jobban,
s ezt én nem értettem.
|
szo 10/04/14
Mezei István
Ahová már csak néha szűrődik a fény,
vizekig hajló, szomorúfűzfák alatt
mosom az iszapot életem fövenyét,
rostálok homokot és fekete sarat.
Amit a sors és a korom összehordott,
szitálom szüntelen aranyat keresve,
|
5.
|
Verseinket rímekbe faragva,
A rohanó utókorra hagyva.
Csendesen, a fejemet lehajtva,
Suttogok, a lehulló avarba.
|
Negyed évszázad… az ember életének egyharmada, amióta elmentél. Kísértelek utolsó utadra, fel sem fogva, hogy már nem látlak többé. Csak a hiányt éreztem, hogy többé nem hallom a hangodat, nem látom a szemedben csillogó szeretetet.
|
Hajléktalan lélekkel ima a magányban
|
4.
Egy idő után feltűnt, régen találkoztunk már. Feltűnt, mert az autót ott láttam minden reggel, de Jóskát nem. Keresgettem is, kicsit tovább várakoztam, hátha megérkezik végül.
|
(Tegnapi mosolygásainkból)
Elbújtam a kiságy mögé,
a függöny is eltakart,
bújócskáztam anyukámmal,
az idő is úgy elszaladt.
|
cs 10/02/14
Dáma Lovag Erdő...
Ó nagy költője a nemzetnek
Hányszor támadsz fel
Hányszor temetnek
Talpra magyar itt az ideje
|
(Szakácskönyv férfiaknak)
|
3.
|
Nekem a Hazám, aranyló búzakalász,
mindig ragyogó szeretés,
olyan mint a legédesebb foszlós kalács,
és földeken a bő termés.
|