(Evokáció - Ady Endre: Párisba beszökött az Ősz c. verséhez)

Ablakomon bekopogott az ősz,
bebocsátást kért fáradt lázasan,
és én hallgattam halk neszezését,
zordon, de nyájasan.

Csendben ültem hűs szobám sarkában,
s néztem, az ablak beleremegett,
az ősz, ahogy nyirkosan becsorgott,
majd körüllebegett.

Elért az Ősz, szívem belesajgott,
fáradtan hullnak a falevelek,
még egy csókot lehelnek a tájra,
s súgják, ég veletek!

Vége: a Nyár némán fejet hajtott,
s az Ősz nevetve karolta vállam,
itt járt, itt volt, többé már nem félek,
elvitt... rászolgáltam. 

2016. szeptember 29.