575575

A zöldből sárga már a fának ruhája
Mindegyik levél egységét bontja
egyedül s a fa újra egy évvel vénül.

Új csillag az égen,
könnyes szemmel nézem,
vajh', hogy ábrázolnád,
ezt egy szép festményen...

Gábriel József festőművész emlékére
  1952 - 2015.november 10.

/Osztálytársak voltunk középiskolában/

     Sok panasz jut el fülünkig a nyugdíjasoknak szánt konyhákról, amibe mi is belekóstoltunk, és  van olyan idős barátunk is, aki többnyire kiönti a kifizetett ételt, holott szinte betegesen spórolós egyén.

Ilyen, és efféle kalandokat éltünk át Vilmossal. Persze, azért mikor tudtuk, hogy csak Erika és én leszünk vele egész nap, mert a szülei munkába mentek, attól kicsit féltünk.

...neten még létezem...

Egyszer, valamikor nem is oly régen,
Erdély varázslatos, szép rejtekében
Élt Fazekas Eszter, csodaszép leány,
Szürkészöld szeme, mint mérges óceán,
Karcsú termete, mint az ezüstfenyő,
Amely a Szármány-hegy oldalában nő.

Szereplők: Szél Ákos
Nagy Kornél
nő
nő
Szín: egy asztal, két szék, az asztalon bor, poharak.

...keresgélem a szót...

Ha a Holdvilág fürdik,
éj tengerében úszik,
fényudvart ragyog, szikráz,
sziporkázza a gyönyört.

Ne haragudj kedves, de nem tudok gondolkodni. Most csak érzek, és sajnos ez határozza meg minden tettemet.
Szeretném elfelejteni azt , ami van! És ami van, az az, hogy szeretlek. Még ha csak gondolatban is. 

     Már 10 perce várakozom a megállóban, hogy jöjjön az a fránya busz, de megint késik. Nem bosszantó? Az ember keményen ledolgozza a napi 8-9 óráját, alig várja, hogy hazaérjen a családjához, pihenjen.

Reggelre fagykorona
borítja be a fákat,
S az álmos napkorona
Már nem mesél csodákat.

Ragyogó nap bujkál a ködön át
Fűzi az őszi fa koronát
Rőt,s barna levél hull a fákról
Egy-egy réti sas vijjog oszlopáról

Elcsevegem ez esten kellemetlen esetem, mely velem esett meg, Kemenesen:
Egy este, szerelmem Lenke, egyebet sem csevegett: 
- Megyek Ede Kemenesre! Megyek Ede Kemenesre!

Ó hol a dal mostanában
Hol a szép dal áradása
Mint a tenger suhogása
Közös dal hova szálltál
Otthonra te nem találtál

Lágy szellő suhan át a nyírfasoron,
Gyönyörködöm a szabolcsi tájban.
Megszoktam a szemembe verdeső homokot,
Otthon érzem magam Szabolcsban, Szatmárban

Apró mécsek pislognak, s őrzik álmukat.
Gyászuk néma volt, elrejtve titkukat.
A hallgatás mélyen befedte nevüket.
Hallgat a múlt, s nem őrzi tettüket.