Ha nem káromkodik, költő minden magyar,
prózában beszél, de mégis dalol, szaval,
elméje csillogó, mire is megy vele,
kezéből már régen kiesett az eke,

    Amikor iskolába mentünk mindig megálltunk a ház előtt és megcsodáltuk a hatalmas fekete kutyát. Nagyon szép volt, a fehér folttal a nyakán!  Ritkán ugatott. Bobi nagyon okos volt. Sok mindenre be lett tanítva.

Aranyvessző hullajtja virágját
a jácint több színe még virul,
nyuszivirág is édesen mosolyog
míg ibolya szirma lassan lehull.

Huszonhét év csupán egy pillanat:
nem régen még hintázni hívtalak,
nyakamba ültél, a lovad voltam -
most ne nézz ide, kicsit meghatódtam…
Emlékszel, mikor szánkózni voltunk?
Azt hitted, a Hold csak a mi holdunk,

Az élet könyve sok- sok lapból áll!
Lapozgatom, lapok száma vége felé jár!
Ó eltűnt , szép gyermek évek!
Felhőtlen napok,csíntevések!

Letűntek rég a forradalmak,
új eszméknek homokszemeit
hordja, kavarja a változó szél,
beteríti vele Európa népeit.

Amerre csobog a kis patak, átugrál
apró köveken, játéktajtékot
fodroz, s mutatja tükrét, milyen nagy lészen.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb, bal partját
Suhog a víz, rohan az ár
Túl parton valaki vár!

Elmúlt évek súlya alatt
összegyűltek az emlékek,
elfolyt idő árja alatt
megmaradtak a fényképek.

Öleljen magához csendesen,
ringasson el az én Kedvesem.

Szépen süt a napocska
Édesanyám verset tanította
Mit mondjak el majd neki
Nagymamám meg tudom lepni

Annyira jól esnek
azok a szép szavak,
amelyek oly rég várt
ajkaidról hangzanak.

Piszkos és rongyos az orgona bokra a kertben,

lehet, rossz anya voltam
túlzottan szerettem
minden pillanatban csak
őérte reszkettem.

Hat vagy hét, de lehet, már nyolcmilliárd,
Egymást taposva tör, nyílik életre,
Nyög a Föld, mert kérge vékony, nem szilárd,
Megroppan súlyunktól talán örökre,

Magyarország Édesanyja
Boldogságos Szűz Mária
Áll a várfokán Kisded a kezében
Áldással vigyáz ránk!
Magyarokat  nagy baj ne érje!

Köszönjük Szűzanyánk!
Hogy mindig vigyázol ránk!
Sok veszélyből, viszály után,
Talpra állítod hazánk!