Mariska: Aggyon Isten Boriskám! Gyűjjön, üjjön le, pihennye ki magát és meséjjen, mi újság van, má egy hete, hogy nem talákoztunk!

Sorokat írok játékból, komolyam,
az éj közepén körmölöm le versem,
mert higgyétek el ilyen csoda is van,
lehet, reggelre ezt el is felejtem.

     Mintha csak tegnap történt volna, amint felbukkannak a képek…pedig egy emberöltő van mögöttünk.

Hajnal fénye festette az eget
Narancs színűre a szálló felleget
Ami csendesen úszott a város felett
​A Báger tó tükörképében megjelent

Amíg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem fájdalom kínoz, Téged annak
hiánya vitt a halálba, és a tél.

Itt vagyok, nevem Marmaduke,
Származásom, dán dog, mint tudjuk.
Kicsi vagyok, vagy esetleg nagy?
Ez attól függ, te mekkora vagy.

Gizus és Lajos az asztalnál ülnek és sóhajtoznak.
Lajos: (énekel) Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?
Gizus: Elsuhant már, drágám.

Drágáim, gondoltam megosztom veletek mindennapi örömömet, de elsősorban azt a nagy örömöt, ami vasárnap ért.

Csak egy volt a sok százezer közül.
Talán nem is volt annyira fontos?
Két nagy vaslemezt szorított fölül,
És a szorítása hajszálpontos.

Lombos fák alatt álltam,
hallgatott a barna ég,
a vén estét csodáltam,
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám.

Öreg fák mesélnek, hallgasd susogó neszüket!
Gondolatok, s szelek szárnyán száll ma az üzenet.
Színesedő lombok, aranyban játszó, hulló levelek,
Ifjúságról, vágyakról, s forró tavaszról mesélnek.

Gizus: (az asztalnál ül és a fejét fogja) Szétmegy a  fejem a méregtől, már két órája, hogy elküldtem Lajosomat a boltba, de még mindig nincs itthon! Hol lehet ez az ember ilyen sokáig?

Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a léted.

Ragyog a nap az égen
Vad szél hajlítja a fákat
Születésnapod mit üzen a mának?

Ötvenhat éve van egy barátom, igazi, fiatalkori barátom, akivel együtt kezdtük a kanadai , emigráns életet.