Tanítottak szépre, becsületre
Villany sem volt, de ők
Fényként jártak, mi fényt követve
Lámpások voltak a tudás mezején
Boldog diákéveket köszönhetek én
Mikor puska ropogott
Nem vittek a térre diákokat tömegnek
Teremben Himnuszt énekeltük hangosan
S nem engedtek tankok elé hősnek

Ó, ha öröm ér, az egész testemen,
Égő lávaként fut át az érzelem.
Szívemnek hegedű a muzsikája,
Örömkönnyem hull mind a négy húrjára.

Örömgyöngyként a lelkem összegyűjti,
Átnyújtja annak ki tud majd örülni.
Mosoly és örömdal így fog terjedni.
Legboldogabb érzés szívből szeretni.

Kíváncsi a fiam Peti,
kérdez ő, ami érdekli.
Amit előszörre most lát,
ez nagyon jó tulajdonság.
 
Annak örülök, hogy mindent,
megjegyez, nem felejti el.
Tegnap erdőben sétálva,
ráleltünk éti csigára.
 
Néztük csendben leguggolva,
láb nélkül megy araszolva.
Ő egy csúszó-mászó állat,
cipeli a csigaházat.
 

A vírus töviskorona,
elmúlás hűséges rokona.
Karon az agg test – beteg,
Kháron ladikja útra kész, lebeg.
Korán vigasztal vak remény:
új rákon burjánzik a merény.
Csillagászati aranyárakon
küzdjük át magunk
csigamozgású utolsó órákon…

Ó halld meg Európa
Keserves bánatunk,
Mi egy hazából valók,
Magyarok vagyunk!
Elüldözött sorsunk,
Szülőföldünktől távol,
Messze a családtól,
Fájdalmunkat senki
Soha nem ismeri.

Sok ló pata dibeg - dobog,
Sörényük el libben-lobog.
Mellettük fut eb lihegve,
A melegtől lóg a nyelve.

A tó vize kéklik, habos,
Nem éri bú nem haragos.
Lovak a partjára érnek,
Hajolnak le, be nem lépnek.

Tiszta vízből kortyolgatnak,
Majd utána berohannak.
Hátsó lábukat dobálva.
Egy kis örömtáncot járnak.

Ünnep van, s sötétek a felhők
A nap is elbújt csendesen
Locsolni kellene legények!
De ez is elmaradt, nem jöhettetek!

Más ez az ünnep, más ez a Húsvét!
Isten is próbára tesz bennünket!
Megmutatja minden vétket
Az ember szeretni, összefogni elfelejtett!

Napsugár aranyló arca,
Mosolygón melegét adja.
Kipattan barka bimbója,
Aranyvessző sárga bokra.

Körülötte kis madárkák,
Párjukat már megtalálták.
Nászdalukat elcsicsergik,
Húsvét ünnep közeledik.

Magas hegynek hűs az alja,
Csobog csendben kis patakja.
Égbolt kékje, csodás, tiszta,
Vírus nem száll a nyuszikra.

míg karom béklyók kötik testemhez
a lelkemmel ölellek
szememmel simogatlak
hangommal körbefonlak
kereslek, míg meglellek
és szívem simul végre szívedhez

2020. április 13.

Kép: pixabay.com - ingyenes letöltések

A nagy folyamnak
kis görgő köve vagyunk,
de csiszolódunk.

nyuszi kisleány karanténban
tojást pingál nagy szorgalomban
mancsán kesztyű, piros
száján maszkja, csinos
de elhervad a szomszédomban

2020. április 12.

Kép:

Ha szeretet, s hit van szívedben
Nem veheti azt el senki sem
Hiszel Istenben, s önmagadban
Hiszel az emberben, a rendben

/Budapest: Népköztársaság út- Andrássy út/

Mit susognak az öreg platánok?
Szívembe mily emlékek járnak
Árnyat vet lombkoronátok
Az Andrássy úton járok
Tavasz volt ifjúságom tavasza
Hív vissza emlék találkozóra
Mikor először nyílt iskolám kapuja
Jó helyen jársz öreg platán azt súgta

Merítsünk poharunk a hit tengeréből,
szemezgessünk Európa tenyeréből,
akaratlanul eszembe jutnak jóslatok,
reng a Föld itt a járvány, összefogtatok?.

Kikkel lehet megosztani a kultúránk?
hitünket, temetőt vagy szeretett Hazánk,
azokkal biztos nem kik azt rombolják,
békés civil lakóikat koncolják.

Meggyfa rügye bimbót bontott,
Kitárta virágos karját.
Napfénye rajta táncot rop.
S páraként ontja illatát.

Gazda szeme örömteli,
Járja kőrbe kedvenc fáját.
Méhek csapatát itt leli,
Bő termés lesz, égi áldás.

Közelében gólyafészek,
Gólyamadár már ott tanyáz.
Szép szemével némán néz le,
Tojáson ül, utódra vár.

Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Voltak és lesznek aszályok, jégkorszakok,
és véres harcban áll sokszor önmagával,
sebzetten és esendőn lelke ellen vall,