Így gondolkodik az ember. Ha valami tiltva van, annál inkább szeretnénk ! Azt írja Editke: lenő a hajunkról a festék, s felsejlik benne az ősz szálak sokasága.

Ősszel ássák ovi kertjét,
Beforgatnak bio trágyát.
Ovisoknak ez még nehéz,
Érdeklődve kőrbe állják.

Isten éltessen drága Anyukám!

Hol volt, hol nem volt, a kék üveghegyen is túl, ahol a kis kurta farkú malacka túr, élt egy borsó család. Apa, anya és a gyerekek.

Kering a Földünk a világ tengerében
Hold, Föld, Nap körül csillagok özönében
Egymásra hatnak, vigyáznak
Isten teremtette egyensúlyban vannak

Mert minden ami szép, 
belülről fakad, aranyló
fényét árasztja felénk a Nap.

Ó - Istenem élet halál ura hozzád szól imám,
egy embertől búcsúzom, volt barátom életvidám,
közös volt a grundunk, vagy mikor jöttek a lányok,
akkor még ajkainkról nem szálltak fohászok.

Zárt kapuk, üres templomok,
porladó ünnep – szent homok.
Rab hit, börtönös karantén,
rozsdát barnuló aranyfény.

Dimbes-dombos délvidéken,
Gólya kereplő hangjára,
Pitypangos tavaszi rétre,
Dalolva száll sok madárka.

Kandúr Karcsi a nevem,
Elkergetem a telet,
Virág van a hó alatt.
Melegítsen már a nap!

Szobafogságom látnod kéne. Rendetlen 
vagyok most mindig. Türelmetlenség 
életem. Nem találok semmit. Semmiség
 

Ragyogó napsugárral  ébredt a hajnal,
Virágszirmot terít a szél,
Csendet megfoghatod,
Minden néma senki nem beszél.

Elfagyott a liliomfa virága,
tündérruhát varrt magának – hiába.
Kurta tél, te fattyú tél –
ki mondta, hogy visszatérj?

Változások idején

Ártalmas szépség, mely szemnek gyönyör,
virágzó fákat hideg paplan gyötör,
át kellene írni a naptárakat,
de hogy fogjam vissza nyíló virágokat.

Festő vásznán bohóságnak tűnne,
ez valóság nem technika trükkje,
ó tavasz kedveskedni akartál,
ám a hóapó virágot harapdál.

Mit tettetek a világgal emberek?

Nem volt elég pusztító fegyveretek?
Most a vírust szólítottátok harcba,
Romba dönti a világot felfalja.

Nem volt elég a háborúk harca?
Vírusnak nagyobb a hatalma.
Idős nemzedéket pusztítja halomra,
Nincs, aki őket megvédi, eltartja.