Ez az április
minden bolondériával
belénk véste zártságát,
valahogy nem vidám
szájmaszkos üzenetével
a félelem a halál
szinonimáját.
Maradj otthon tudatosan
a maszk és kesztyű
mint pótolt ruhád
mossál kezet
jövet menet,
nincs udvarlás

Van egy hely,
hol mindig nyílik virág,
mindig zöld a fű,

Kicsi szíved szegletébe
jut-e szállás nékem?
leljek egy nyugodt helyre
míg földi létem élem.

Felejteni akarod kedves arcát,
de úgy érzed nem tudod,
hallod még a csendes hangját,
őrzöd még a virágot.

Több hónapja itt a vírus,
Hó is volt, most tavasz virul.
Jegesmedve, hód nincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.

Állok a csend szigetén,
Átölel a nap ragyogása,
Áprilisi szellő virágszőnyeget terít elém,
Nincs egy nevetés, gyermek kacagása.

A Földnek ki kell lassan várnia
Hogy elmenjenek az istenek
Nagy durranás helyett jön halk agónia
Aztán a madarak némán intenek
Búcsút a jel milliárd végső szárnycsapás
Az embert mert felfuvalkodot
Leteperi önnön ereje majd a lágy sorvadás

Morzsi az én pulikutyám,
Szőrmegombóc és fekete.
Hosszú szőre göndör hullám,
Nem látszik csak orra hegye.

Tegnap még hirdettétek,
Nagy hangon közöltétek;
A Földnek napja van
Vigyázzunk rá mindannyian! 

Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj

Szirmot bontó fák virága,
olyan mint a tavasztündér.
Rózsaszínű a ruhája,
mosoly arcán, ágon ülvén.

Szoborrá merevedett a látott kép,
tenger szikrázó törött üvegcserép,
szép női test, ott mellvéden hanyatt,
szemeim vágyón őrája tapadt.

Milyen emberek(?!) vannak...

Már idősödő napjaim
Számlálásával jutok be a révben
Nem tudom, messze még a kikötő
Tavasz után nyár jön-e elébem

Ragyog a nap tüzes a sugara
A tó tükrén, mint, ha
millió tündér táncot járna
Tavasz van, tavasz!
Madár dala zengi
Nyílnak a kertek,
mezők, erdők virágai

Hajdanában, nagyon régen élt egy asszony a fiával. Szegények voltak, mint a templom egere. Sokszor napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére boldogok voltak.
Egy nap a fiú anyja súlyosan megbetegedett.

Napsugárnak arany fénye,
szétáradt a levegőben.
Az égboltnak kékségében,
száll a tengerre és földre.

Kíséri őt langyos szellő,
apró hullámokat fodroz.
Suttogva és kecsegtetőn,
csalogat a tengerparthoz.

Magam vagyok a sétányon,
kedvem támadt úgy napozni,
beton falra fekszem háton,
és csak magamra gondolni.