Életutam hosszú, vastag a könyvem,
Falevelet fúj rá a szél nyitva áll.
Elfáradtam, léptem fáj, hátam görnyed.

Nézem a fákat, táncolnak a széllel,
Játszik az élet minden kis levéllel,

Nézem a fákat, táncolnak a széllel,
Játszik az élet minden kis levéllel,
Felpörgeti őket vad mozdulatokkal,
Megnyugtatja aztán ringató karokkal.

Néha jön egy tangó vagy szenvedélyes szamba,
Máskor pedig lassú, romantikus rumba,
Változik a tánc, a szél majd jobban tudja
Mit kíván a sors, melyik ritmust fújja.

Pompás színekkel hódít a tavasz,
Szerelemre vágyik minden, mi él,

Hát hogy vagytok ti
Nagy, képviselő hölgyek, urak?
Lelketek egymás zsebébe kutat?
Nem ezt ígértétek nekünk!
Küzdötök, s kiálltok értünk!

Sivatagnak szivárványát,
Vérvörös napkorong festi.
Esőfelhők bolyongását,
Égő lángja nem engedi.

Egy ideig rózsafüzért morzsolunk
Majd eljön a nap.

Sokáig keresztekben bízunk
Majd eljön a nap.

Fellegek rajzolnak mintákat az égre,
melankolikus hangulatban ücsörgök,
várom, a meleg nap felbukkanjon végre,
és a fényt beengedjék sápadt függönyök.

Azt mondják, koromnak gátat vetve élek,
mivel nem vonzanak a divatos fények,
de régóta nem zavar semmi és senki,
hajnalok szelével szólalnak a sorok,
e beteg májusból velük kilobogok,
Apám hív most haza, Anyám virágai.

Egyre szebbet ír egy rege,
Tágra nyílt a gyár szép szeme.
Hasznos tárgyat gyárt és sokat,
Árat szabott viszik sokan.

Szívemet melegíti a tavaszi nap,
a természet virágzik, új erőre kap,
kinyílnak a virágok és az ablakok,
nap szárítja fel a hajnali harmatot.

Csendes, sűrű nádas sziget ölén,
Vadlibák kelnek útra fürgén,
Első  útjuk, apa és anya
Közt csendben úszva.

aggódom
gyertyám fénye mély vörösben táncol
fáj nagyon
a bánat arcomra gödröt ráncol

Álmodozó májusom, benned mindig bíztam,
szerelmes szavaim, versbe csomagoltam,
átadom, kíséretében csokor virággal,
szavaid várom, vágyó kíváncsisággal.

Domb tetején van egy kút,
vize hideg, mindig tiszta,
de a vödör mégsem járja,
soha senki nem is issza.

Felette az ég oly szürke,
még a a nap is kerüli,
madár arra akkor repül,
ha a párját keresi.

Mitől van ez a nagy bánat,
a kis kútnak környékén?
Miért lóg oly szomorúan,
vödör is a rúd végén?

Amikor már halkul hangod,
Valami szorítja torkod.
Emberek elől menekülsz,
Tóparti mólóra kiülsz.

        Élt egyszer egy manókirály, és volt neki egy fia. A király úgy tervezte, ha majd megöregszik, akkor a fia követi a trónon.
Amikor a királyfi felcseperedett, hívatta az édesapja, és mondta neki:
– Fiam, egy napon, te fogsz ülni itt a trónon helyettem. Arra kérlek, mindig legyél jó és igazságos uralkodó, hogy a manók szeressenek és tiszteljenek, mint engemet! Ígérd meg, hogy jó királyuk leszel a manóknak!