Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van.  Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet.

Vízre szállt a fekete éjszaka,
szárnyát szétterítette,
a Hold felhők mögül,
néha megtekintette.

Kibújt egy fénylő csillag,
megnézte magát a vízben,
felbátorodtak a többiek,
és fény lett az éjben.

Elűzték a sötétet,
mely szárnyát összehúzta,
a Hold így fektetett,
aranyhidat a Balatonra.

Mosolygós felhőkön
szél fuvolázik, 
Nap fénye ring a faágakon,

az életben, egyszer eljön a pillanat
rátalálsz és beleszeretsz egy perc alatt
de a sors konok, mégis másképp akarja
s rájössz, nem téged ölel két erős karja

akkor visszavonulsz, s marad csak az érzés
az édes álomból fájó visszatérés
szíved lecsendesül, lassan kijózanodsz
új álmot keresel, és már nem búslakodsz

2020. július 22.

Most nyílott ki a kiskapu,
nyikorogva jelezte,
akit olyan nagyon vártak,
itt van már a közelbe.

Pár lépés és érkezik,
a rég látott vendég,
szeretettel ölelgetik,
várja már az ebéd.

Mosolyogva ül asztalhoz,
fehér abrosz mellé,
amíg eszik nézelődik,
oly sok itt az emlék.

Erősen süt a nap sugara
Beérett gabonára,
Öreg, paraszt ember vigyázza,
Veszendőbe ne menjen munkája.

Magasan jár a déli nap az égen,
Ebéd idő is eljött idejében.
Távolba nézve az utat kutatja,
Jön-e a család, aki az ebédet hozza.

Díszkert készült az udvaron,
Halastó közepén,
Homok alján és a parton.
Halak ússzák medrét.

Víz a partnál olyan sekély,
Beültetve Bence,
lapulevéllel a fején,
csillog a két szeme.

Koronája vagy a nyárnak,
az emberek reád várnak.
Telis-tele a kosarad,
értünk fárasztottad magad.

Kemény munka sok gyümölcse,
barack, alma, szilva, körte,
málna, egres, lédús dinnye,
táplálékunk ízes kincse.

Az erdőnek búvó bája
az illatos, szép vargánya.
Összefut a nyál a szájba,
ha az ember végre látja.

   Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, de még az Üveghegyen is túl, élt egy legény, akit Bercinek hívtak.
   Nagyon szegények voltak. Gyakran hiányzott az étel az asztalukról. Ilyenkor kiültek a ház elé a lócára és lábukat lógatva ábrándoztak egy jobb és szebb életről.

Egy angyal vágtat hófehér paripán,
az égen túl 
láthatlan világ ragyog. 

Léleköröm száll szabadon,
a tengervíz habján.
Boldogság mosolya ragyog,
az ifjú hölgy arcán.

Elbűvölte őt a kékség,
fehér habos parttal.
Mediterrán párás kék fény,
repülő sirállyal.

Hullámokat fodrosítja,
a szellő, s őt nézi.
Fotós állványt beállítva,
pózolásra kéri.

Csöndes éjnek
csillagfényén
elringat az álom,
 

/Nándorfehérvár,1456.juli.2O./

Halljátok a harangokat?! 
Zúgnak, búgnak giling-galang
Emlékeztek-e még szívetekben?!
A hősökre a rendíthetetlenekre.

Érzitek az a hatalmas erőt
Amely elkísérte a csatába menőt?
Tudjátok-e mit érzett szívében?
A hazaszeretet volt bevésve örökre! 

Május van, állok lent a parton,
Dráva illata érinti arcom,
sebesen halad, ám a forgók,
hol itt, hol ott örökmozgók.

Sokáig nézed, érzed tömegét,
parti köveken hallod víznek dörejét,
szinte vonz, ölelné testem,
gondolom hogy, viszontszeressen.

Apa mond meg nekem!
Miért süt a nap oly melegen?
Miért van árnyék a fa alatt?
Miért hagyott el anyukám?
Miért fáj a szíve más után?

Apa mond meg nekem!
Miért van háború?
Miért szívünk szomorú?
Miért lövik le a galambokat?

Minden évben készültünk rá,
ki így, ki úgy - hite szerint.
Készült sonka, piros tojás,
s bokor alján fészek - megint.

Barkacsokron hintáztatott
szelíd szellő hímes tojást,
tágra nyíló tekintettel
kicsi gyermek lelt száz csodát.

Aranyeső, tulipánfa
hajladozott a napfényben,
feltámadt Krisztusról zengett
örömének a miséken.

Az igazság megírhatatlan rejtély,
a hazugság könnyen fogalmazható,
a valóság- katlan feneketlen, mély,
a jó szó nyomtalan, falra hányt borsó,
megbújva alaktalan, kis részletek
mintha a lélek peremén gomolygó,
megtépett tollú madarak lennének,
megírhatatlan és kimondhatatlan,
ha mégis megteszed, renegát leszel,

A holnap mosolyának tavasza, 
Ez a bájos barna szemű Anna.
Simítja meggyfa virágzó ágát,
Szemében ég varázslatos ábránd.

Annyi szépség költözött szívébe,
Fellobban egy új élet reménye.
Ahogyan a virág illatozik,
A méheknek hada szorgoskodik.