Múló idő szinte fut már,
lassítanám - bárcsak tudnám!
Szívben tárolt emlékképek
vigasztalva előlépnek.
Kicsi fiam - tán négyéves,
szöszi fejű, cukor-édes,
kissé lázas, fáj a torka,
egy-két napig szoba foglya.
Szomorkodik, szeme könnyes,
előveszünk hát egy könyvet,
diafilm is előkerül,
bájos arca most felderül.
"Mit vetítsünk, mi a kérés?"
- Nyuszi Pistát! - ez nem kérdés.
Ölembe ül, szíve örül,
két kis karja nyakam körül,
s a fülembe súgja végül:
- téged veszlek feleségül.
Drága Fiam! Egyetlenem!
Ezt az élményt nem feledem!
A Sorstól "csak" egyet kérek:
Neked igaz feleséget!