Kitakarta magát a május tavasza,      
de belerondított betegség panasza,
talpamon fekély, a kisujj amputálva,
pünkösd így talált, egy kórházi ágyba.

Hozzám látogató, csak nővérke és orvos,
bal kezemen infúzió, jobb az csonkos,
majd egy nap a telefon kedves dalt játszott,
Nagykállóra, Máriapócsra irányzott.

Könnyek jöttek szemembe, elcsuklott a hangom,
ámde biztos ez is segítette gyógyulásom,
voltak pillanatok, kétségek gyötörtek,
bizony mert sokszor, keményen kötöztek.

Számoltam a napokat, családnak nem szóltam,
van még három hét, majd Istennek gyóntam,
imáim meghallgatásra találtak,
május huszonnyolcadikán haza kocsikáztak.

Otthon várt öröm, egy bontatlan levél,
elszorult a torkom, lányom segítenél,
a sorokban boldogság, egy ilyen Kitüntetés,
rögtön szervezésre került, úti küldetés.

Magyarerőnek köszönet, és Barcs városának,
nem utolsó sorban, könnyező Szűzanyának,
hosszú út volt, de teli szép élménnyel,
így lettem gazdagabb, a gyönyörű kitüntetéssel.

-írta-Varga István-Barcs-2021.09.15.

DRÁGA EMLÉK 
(Ars Poetica)
"Költő vagyok – mit érdekelne 
engem a költészet maga? "
ha nem az én szavaimat 
írnám mi elmémből így fakadna.

Erősen markolom a tollat 
kint üvölt a böjti szél, 
szép Asszonyom te kedves 
ezen írásom neked beszél.

Már csak az emlékek azok amik 
gyújtanak parázsból tüzeket, 
sok – sok év eltelt már azóta 
mikor először fogtam kezedet.

Vagy mikor tánc közben 
ajkammal orcádat érintettem, 
ez volt az első tánc – emlékszel 
rám néztél drágám ijedten.

Akkor más volt a szokás a trend 
kérni kellett, hogy haza kísérjelek, 
ahol elég nagy társaságban - de 
zenéltek bizseregve a szorongató kezek.

Látod a visszaemlékezés homályából 
előtűnnek ezek a csodálatos történetek, 
mert igenis rád így boldogan emlékezek, 
érintésed volt az mily belém így vésetett.

írta:Varga István Barcs. 2017.