Ott voltam Veletek...
  Marosvásárhelyen, Zilahon
  Szovátán...és mindenhol
  ahol kellett, hogy ott legyen
  az én vén, makacs, magyar szívem.

  A tavasz első szele söpri az utcát.
 Emberek, már várják a holnapokat ,

Elhangzott  a Péceli Történelmi Nemzeti Emlékparkban

Csíksomlyó, Pünkösd.
Trianon fájdalmában
szárnyal a kereszt.

"Búcsúzik az ősz a nyártól, dér csókol meg minden rózságat" (című magyarnóta folytatása szepimódra)

 Ildikónak

  Szobádban, valahol a ma és a jövő
  küszöbén, velem kuksol a csend.
  Esti, hangos örömöket csitít az idő,
  álmaid őrzöm, veled pihen bent
  a nyugalom, a sok szöszölő gond.

Ő az én büszkeségem...

 Soha nem mondtam még eddig:
darabokra hullok a létezésben.
Gondolatok dajkálnak és hangom

A mi kis falunk végén lakott egy öreg néni. Nagyon szegény volt. Állandóan üres volt a kamrája, még az éhenkórász egerek is elpártoltak tőle.

Földön járó, földön látó
csillag-látomásban érkeztél.
Jöttél, és nem kérdeztél.

Egyik reggel, amikor nagymama felébredt, nem találta az ágya mellett a papucsát.

Anyáknapjára...

A Bucsin, fenyőillatos kedvében
hetykélkedik a meleget omntó nyárban
Gyergyó fölött jóistenes szépen
szállfenyők állnak őrt, zöldruhában.

 Előttem, egy régóta idetévedt
 vadkörtefa, fehér bokrétáját

Valami súgja szívemnek...

Sötét lepelt
borított ránk
az este.

Ráncos kezed
a kezemet
kereste.

Nem kell már csók,
vad vágy,
mely szédítő.

Ildikónak

Gátlásaim rabláncát 
széttörni képtelen vagyok,