Soha nem mondtam még eddig:
darabokra hullok a létezésben.
Gondolatok dajkálnak és hangom
hallom a szívek vándor jelenében.

Kiapadhatatlan források táplálnak.
Fényvillanásban hajnal, ha hasad,
örök törvények között élő tájban
megosztom az ajándék sugarakat.

Szűken mér az idő. Asztalomnál
arcom része még a biztatásnak,
a csillag utat követő alkotásnál,
szavak mezején napfény a mutató.

Jó érzés, ha tudom, hogy társak
kísérnek, és dalként él bennük a szó.