Már a sarkon járt a tavasz,
de megtorpant hirtelen,
mert ott állt még a tél
erősen, hidegen.
Pedig úgy vártam,
hisz megmutatta magát,
pár napig fogasra került
a vastag télikabát.
Hol vannak az orgonaillatú esték,
a langyos eső áztatta föld,
bimbók és nyíló virágok,
az üde, ébredő zöld?
|
sze 04/24/24
Kovácsné Lívia
Ha jő az est,
hát jöjj velem,
jöjj velem egy álomvilágba,
hol elmúlik lelkünk fájdalma,
hol nem számít semmi,
csak az,
hogy boldogok tudjunk lenni!
Jöjj velem, és légy velem boldog,
szeressünk, hisz az oly jó dolog!
Veled oly boldog vagyok,
ha látom, a szemed ragyog,
féltőn ölel a két karod!
Édes csókod a számon,
|
Ha bántottak, csak sírj,
engedd ki könnyedet,
ne hagyd, hogy mérgezze
sokáig lelkedet.
Ne fájjon a szív,
ne gyötörjön hát,
ha igaztalanul
ér téged a vád.
Rázd le, mint télen
válladról a havat,
hiszen ezek úgyis
csak a buta szavak.
|
sze 04/24/24
Bíróné Marton V...
Kis falunknak kultúrháza,
az ajtaja nyitva, tárva.
Kezdődik a farsangi bál,
zenekaruk már muzsikál.
Álarcban van a belépés,
jön estélyi ruhás szépség.
Valahol van egy jel rajta,
mi kilétét megmutatja.
Barna fiú nézi, sejti,
táncát máris vele kezdi.
Mind a ketten megörülnek,
farsang összehozza őket.
|
k 04/23/24
Bársony Róbert
Ütnek, vernek, szapulnak,
Még a földbe is belegyalulnak.
A nagy szívem tart még ki újra és újra,
Meg kell előbb lélekben halni, hogy fényt láthassak.
Lassan olvadok el, mint egy felhő,
Mögöttem egy halvány kis szivárvány lapul.
Mennék már, de a körülmények foglya lettem,
Pedig lábaimról a béklyót már rég levertem.
|
Morcosan keltem reggel,
visszahúzott az ágy,
de menni kell, szólt vekker,
kelj hát, mire vársz?
Nem tartott soká a kávé,
adta a lendületet,
még éppen utolértem
a menekülő szürkületet.
Ücsörögtek a rigók,
pillanatra megálltam,
velem együtt milliók
csinálják ezt utánam.
|
Én magamban el nem hallgatok
Imát rebeg lelkemnek csendje
Tiszta kútvízben elúszik haragom
A gyűlölet-lángot lenyelem
S nem éget egyetlen szikra sem
Nem adok hatalmat kezébe
Ha szelíden járok, nem megyek
Nem futok farkasok mezejére
|
A tegnap így szólt: "Fuss tova!
Ne légy rabságod koldusa!
Légy szabad, mint az akarat,
Mit nem áztat el a zivatar."
Légy te könnyed nyári fény,
Mi ont erőt, életet,
S beléd lehel boldogságot
Az új tavasz kezdete.
Mert a tegnap elmúlik,
De a ma még nem veszett.
Ezért remélj, most szeress,
Tégy ma jót - mindenkivel!
|
Én sem vágytam soha másra,
Gazdaságra, palotára.
Egyre vágytam szeretetre,
Egyre vártam, igaz hitre,
Hol a hit és hol a béke?
Mért nem futunk zöld mezőre?
Mért nem látunk, mért csak nézünk?
Este, reggel miben hiszünk?
|
Szél zúg az utcákon...
Bennem csendesül a vágy.
Már miért is futnék oda,
hol rám senki sem vár?
Múló időmet nem adom el,
ne vesszen pokolba lelkem!
Míg vagyok a Földön,
szépre, jóra emlékezzem.
Széttépett lelkemet
meddig biztatám?
Az utolsó percig,
míg bele nem fáradám!
Fogadj hát hűséget
magamnak, én szívem,
|
v 04/21/24
Dáma Lovag Erdő...
Úgy szeretnék gyermek lenni,
Vidám szívvel énekelni.
Kis báránnyal kergetőzni,
Nyulacskával versenyt futni.
Fúvó széllel szárnyra kelni,
Vad csikóval száguldozni.
Ragyogó napsugárba kacagni,
Madarakkal csicseregni.
Úgy szeretnék ifjú lenni,
|
v 04/21/24
Dáma Lovag Erdő...
Mit üzennek a Húsvéti szobrok?
Húsvét-szigetek szoboróriásai
Múltból nézve jövőbe, mit olvastok ki?
Álltok még a parton, mint valakit várva,
Távolba űzöttek vigasztalására.
Vártok a távozóra, talán visszatér még,
Sorsát a jövőbe nagyon megidézték.
|
p 04/19/24
Kovácsné Lívia
Veled elmennék a világ végéig,
lelógatnánk beteg lábainkat,
boldogan ölelnélek, csókolnálak,
elfelejtenénk mindazt, ami bánt,
mindazt, ami fáj!
Csak Te és Én,
megszűnne körülöttünk minden,
egymás boldogsága
a fontos nekünk,
más nem!
Már nem vagyunk húszévesek,
életünk nagyrészét már leéltük,
sok mindent átéltünk,
|
cs 04/18/24
Dáma Lovag Erdő...
(Gombás Ferencnek, unokaöcsémnek, Svájc)
Tavaszi szél öleli a fákat,
Törzset hajlít, töri az ágat.
Viszi magával a virágot,
El akarja nyelni a világot.
A tenger is most hangos,
Vize tajtékozik, habos.
Nem akarja, szelek uralkodjanak felette,
Napsugár ragyog fel, szelet elcsendesítve.
|
Hol vannak a gyökereink,
oly messzire nyúlnak,
van számunkra üzenete
ennek a régmúltnak?
Tanulunk a hibákból,
okos józanságot,
vagy kergetjük továbbra is
a múló délibábot?
Évszázadok kerekét
meddig forgatjuk,
rongyos az ülepünk,
meddig titkoljuk?
|
A nyári este holdfénye
belenéz a tó tükrébe,
bámészkodva, álmélkodva,
kerek arca mosolyodva.
Végigsimítja a tájat,
hegyeket és apró házat,
elszenderedett a világ,
szép álmot sző minden virág.
Mesét suttogott a szellő,
elcsendesedett az erdő,
|
Lehunyt szemmel megpihenek,
nyomot hagyó évtizedek,
testem vigaszt remélve simul,
szívem zakatol, elmém csitul,
két karom széttárva pihen a
sziklafalon,
gondolatom szállni hagyom,
szabadon.
Ritmust dúdolok a méhhel,
mi épp felettem szállt el.
|
p 04/19/24
Dáma Lovag Erdő...
Hermina Buzgó Révész
Szlovákiában
Csenget a postás, levelet ad,
Borítékban egy kis csomag.
Telefontartóval, szív is benne,
Aki küldte, szívből tette.
Csenget a postás, örömet hoz,
Egy régi, jó barát rád gondolt.
Segíteni akar neked,
Gyorsan küldte, szívből a levelet.
|
k 04/16/24
Kovácsné Lívia
Még várok egy halk, csendes szóra,
egy szívhez szóló, reményt adó szóra,
melytől a gond elszáll,
s a sötét felhő is eltűnik,
mely felettünk a csendre vár,
majd gyorsan továbbáll!
Kitisztul az ég,
és a tavaszi napsugár elhozza
a tiszta, ragyogó fényt,
és a fájó szív megbékél.
Tavaszi virágok illatát hozza
|
Járta a környéket,
keresett, kutatott,
morgott, ha ránéztek,
vagy hangosan ugatott.
Félt, mert bántották,
ütötték és rúgták,
nem simogatták soha
a gubancos bundát.
Harcolt az ételért,
küzdött az életért,
szenvedett az el sem
követett bűnökért.
Ebben a rideg,
keserű világban,
langyos nappalon,
|